Tíz éves korától tanult orgonálni és összhangzattant, majd hegedűt. 1925-ben érettségizett, s két évvel később kapta meg zeneszerzői és orgona szakos diplomáját a Nemzeti Zenedében. Még abban az évben a budapesti Operaház korrepetitora lett, 1930-ban mutatkozott be karmesterként, Rimszkij-Korszakov Seherezádé című balettjének premierjén. 1930-31-ben a bayreuthi fesztiválon Toscanini asszisztense volt, majd a Nemzeti Zenede tanáraként énekeseket korrepetált, idővel átvette a karmesterképzés vezetését. 1932-től koncertezett a Székesfővárosi Zenekarral, - több mint ezerszer dirigálta az együttest, illetve annak utódját, az Állami Hangversenyzenekart.

1936-ban Liszt Ferenc halálának 80. évfordulóján Bayreuthban az Operaház együttesével adta elő a Szent Erzsébet legendáját, Kölnben Beethoven Fidelióját vezényelte. 1940-ben ő dirigálta Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét a Zeneakadémián, majd a milánói Scalában ő vezényelte először sikerrel A csodálatos mandarint. A nyilas uralom alatt nem fogta a karmesteri pálcát kezébe, beteget jelentett.

1945-ben a Rádiózenekar vezetője lett. Később Bécsben, majd Prágában vendégszerepelt a Székesfővárosi Zenekarral, rendszeresen fellépett a bécsi operában. Az ötvenes évek első felében külföldi fellépései megszakadtak, s bár ő maradhatott volna külföldön, hazajött. 1952-től az Állami Hangversenyzenekar, 1957-től a budapesti Operaház főzeneigazgatója volt. Ez évtől mehetett ismét nyugatra, bejárta a világot, vezető együttesek élén lépett fel, illetve a Hangversenyzenekar turnéin dirigált.

Repertoárja felölelte a teljes szimfonikus és operairodalmat, Bach, Ha:ndel, Mozart, Haydn, Beethoven, Brahms, Wagner, Verdi, Bizet, Puccini és Muszorgszkij műveit, de különös figyelemmel fordult a 20. századi klasszikusok és a magyar kortársak, elsősorban Bartók és Kodály felé. Előadta Weiner Leó, Lajtha László, Dohnányi Ernő darabjait, Ránki György Pomádé királyát, Janacek Katja Kabanováját, Berg Wozzeckjét, Britten Peter Grimes-ját, Humperdinck, Poldini, Wolf-Ferrari és mások színpadi műveit. Lemezre vitte a klasszikus és romantikus repertoár jelentős részét.

Ferencsik művészetét a stílusirányzatok mély ismerete s a legjobb előadói hagyományok továbbvitele jellemzi. Munkásságát számos kitüntetéssel méltatták: 1951-ben és 1961-ben Kossuth-díjat, 1954-ben Kiváló művész címet, 1954-ben és 1967-ben Munka Érdemrendet kapott, míg 1977-ben a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével jutalmazták.

Születésének nyolcvanadik évfordulóján adták át először az emlékére alapított a Ferencsik-díjat: az emlékplakettel és pénzjutalommal járó kitüntetésben minden évben az operaházi zenekarnak az a művésze részesül, aki az évad legjobb művészi produkcióját nyújtotta.

Születésének századik évfordulóján, az idén január 18-án este az Operaház a Művészetek Palotájával közösen, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben emlékhangversenyt rendez. Az operaház aulájában emléktáblát avatnak, kiállítást nyitnak meg, majd átadják az idei Ferencsik János-emlékdíjakat. Másnap megkoszorúzzák a karmester síremlékét a Farkasréti temetőben, lakóházánál pedig domborműves emléktáblát lepleznek le.

(MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)