Százhúsz éve született Arthur Rubinstein
Dátum: 2007. január 28., vasárnap, 20:46
Százhúsz éve, 1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén Arthur Rubinstein, a múlt század talán legismertebb és legvirtuózabb zongoristája.

Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára hajlamos fiú hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az elsõ szavakat is. Tízéves korában meghallgatta õt a híres hegedűművész Joachim József, aki ettõl kezdve személyesen felügyelte zenei képzését. Rubinstein 1900-tól Berlinben tanult, három év múlva már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel - a koncertrõl írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát. 1904-ben Párizsba utazott, ahol megismerkedett Ravellel, Dukas-val és a szerzõ jelenlétében játszotta el Saint-Sae:ns második zongoraversenyét. A fiatal virtuóz 1906-ban mutatkozott be Amerikában, de - ekkor még - hűvös fogadtatásra talált.

Párizsba visszatérve négy évig kerülte a nyilvánosságot, eközben volt koldusszegény és a társaság kedvence is, miközben rendületlenül gyakorolt. Az elsõ világháború kitörése Londonban érte, itteni 1912-es bemutatkozásán Pablo Casals kísérte. A következõ évek során Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott. Ez az idõszak fordulópontot jelentett életében: a közönség rajongott érte, õ pedig közönségéért - olyannyira, hogy megtanult spanyolul és spanyol szerzõk műveit kezdte játszani. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a kompozíció mûűfaji meghatározását.)

Rubinstein anyagilag és művészileg megerõsödve tért vissza az európai pódiumokra, s barátai, Picasso és Cocteau oldalán belevetette magát a párizsi társasági élet forgatagába. 1932-ben megnõsült, egy híres lengyel karmester nála húsz évvel fiatalabb lányát vette el. A házasság révébe evezve lecsillapodott, elsõ gyermekének megszületése után vidékre költözött és napi tizenkét-tizenhat órát is gyakorolt.

Három évtized után 1937-ben, immár művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, s immár zseniként ünnepelték. Chopin-elõadását nem csak a félelmetes technikájú művészt, hanem a zeneszerzõ alkotásainak forradalmian új értelmezését is ünnepelték a kritikusok. Rubinstein a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, Los Angelesben telepedett le és megpróbálta családját is kimenekíteni. Ezzel azonban elkésett, szinte teljes lodzi családja a holokauszt áldozatául esett. Rubinstein, aki 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, a második világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, elõadásaival pedig Izraelt támogatta, a zsidó államban 1974 óta rendezik meg a nevét viselõ zongoraversenyt.

Rubinstein kiváló partner volt a kamarazenében is, a legnagyobb hegedűsökkel, vonósnégyesekkel játszott együtt. Romantikus zongoristaként lett ismert, saját bevallása szerint is szívbõl játszott, az érzelmeket akarta kifejezni. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, a kiadás ma is alapműnek számít. Õ népszerűsítette elsõként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában „modernnek" tartott, mára klasszikussá szelídült francia komponisták (Debussy, Degas) szerzeményeit. Rendkívüli emlékezetérõl csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, szinte egész repertoárját fejbõl tudta. Emlékiratai szerint egyszer Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta elõször.

Az egész életét a pódiumon töltõ Rubinstein romló egészsége dacára csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstõl, teljesen megvakulva is világszerte oktatott, elõadásokat tartott. Önéletrajzát nyolcvanhárom évesen fejezte be, hat évvel késõbb egy fiatalabb nõ kedvéért elhagyta feleségét. Egész élete során nõcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a „nõk, bor és zene" volt, saját bevallása szerint 80 százalék nõ, 20 százalék bor és zene megoszlásban.

Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett Jeruzsálemhez közeli erdõben temették el. Hosszú élete során számtalan kitüntetést kapott, egyebek között viselhette a Becsületrendet és a legmagasabb amerikai polgári kitüntetés, a Szabadság-érdemrend tulajdonosa volt.

(MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ A boldogság titka a jó emésztés és a rossz memória."
Ingrid Bergman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ