Kevés olyan zenekart lehet említeni, ami annyira megélte volna a legszörnyűbb poklokat és legfelemelőbb sikereket is, mint a Vaya Con Dios.
A legtöbb magyar szórakozóhelyen az emberek úgy őrülnek meg a „Nah Neh Nah” című szám első néhány taktusától, hogy közben azzal sem feltétlenül vannak tisztában, ez a sokat megélt Vaya Con Dios egyik legsikeresebb slágere.
Sokan keresik fel a Művészetek Völgye egyik idei újdonságát, a Művészetek Hölgye címet először viselő Palya Bea „főhadiszállását": a kapolcsi parókia kertjében található Palya-udvar központi hely, kicsit fesztivál a fesztiválban, aki számít, ott időz.
Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező tölti be hétfőtől a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét. Ezt maga az érintett erősítette meg az MTI-nek pénteken a kinevezéséről megjelent sajtóhírek kapcsán.
Akár egy hadsereget fel lehet szerelni: kimustrált tankokat árul a sereg – nálunk is, Nyugaton is. Van már MÍG vagy T-72-es, tábori konyha, tán löveg is akad, pár éve meg árvereztek egy DO-27-es (német) repülőgépet. Kézifegyver ugyan nincs, de hatástalanítottat (vagy műanyag utánzatot) talán be lehet szerezni.
Írók Szakszervezete
Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll!