Színház
Nyolc nyári színházi előadást rendeznek augusztus közepéig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy településén, Nyíregyházán pedig a jövő hónap végén kezdődik a IX. Vidor Fesztivál, amelynek versenyprogramjában tizennégy darabot láthatnak a művészetkedvelők – közölték a szervezők szerdán.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) keresi arra a megoldást, hogy az előadóművészeti tanács által javasolt támogatási összegeknek legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes független színházi és táncművészeti társulatok - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke szerint az elvonással működésképtelenné válhat a terület.
Még nem jutottak hozzá a 2010-es állami működési támogatáshoz a magyar független színházi és táncművészeti társulatok; Bozsik Yvette társulatának feloszlatását, Frenák Pál előadások lemondását tervezi.

Június 10-én a Pécsi Országos Színház Találkozó égisze alatt mutatták be a „The Show Must Go On“ című élő Queen koncert-show. Az előadásban a hazai musical élet számos sztárja – Serbán Attila, Tabáni István, Végvári Eszter, Csengeri Attila, Koós Réka, Kiss Szilvia, Csordás Levente, Hien – vesz részt. Az elkövetkezendő néhány hónapban több vidéki városban is látható lesz majd ez az egyedülálló produkció, október végén pedig a fővárosi Papp László Budapest Sportarénában zárul majd a turné egy nagyszabású és látványos show keretében.

Michael Pennington tisztelgése Shakespeare előtt
Már csak hármat kell aludni és kezdődik a VI. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán. A rendezvény kiemelt eseményeként július 13-án 20.30 órakor Sweet William - Édes William címmel Michael Pennington színész – aki a világ Hamlet-ranglistáján benne van a legjobb tízben – szóló előadását láthatják Shakespeare-ről a drámaíró műveinek segítségével.
Színház
Száztíz évvel ezelőtt, 1900. június 30-án született Szabó Ernő színész, kiváló művész, a Szabó család című rádiós sorozat népszerű családfője, a Hannibál tanár úr című film főszereplője.
Színház
Tíz színdarabbal, Republic- és Budapest Bár-koncerttel, valamint az ExperiDance táncestjével várja idén a közönséget a Tihanyi Szabadtéri Játékok programsorozata, amelyet július 9. és augusztus 21. között rendeznek meg a Bujtor Istvánról nemrég elnevezett szabadtéri színpadon.
Az idén Bánffy György részesült a Magyar Szabadságért-díjban, amelyet a Kossuth-díjas színművész szombaton vett át Gödöllőn.
Színház
Sikeres évadot zár a Vígszínház, amely három játszóhelyen, a vendégjátékokat is beszámítva, 554 előadást tartott. A nézőszám meghaladta a 353 ezret, ami 22 ezerrel több, mint az előző évadban volt. A színház rekordot döntött a bérleteladás tekintetében is, összesen 17 ezer 644 bérlet talált gazdára.

Nem emlékszem ilyen munkás évadra - mondta Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház évadzáró társulati ülésén. 280 előadást tartottunk, 70 ezer néző előtt. Több ezévi bemutatónk is tovább él, van, amit Budapesten, lesz, amit Kassán játszunk.
Első alkalommal rendezik meg a Roma Színházi Találkozót Pécsett; a csütörtöktől vasárnapig tartó seregszemlére többek között a Reneszánsz Roma Műhely, a Cinka Panna Cigány Színház és a Khamoro Táncszínház kapott meghívást.
Színház
Zsótér Sándor Mayája is meghívást kapott a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozóra. Az egri társulat június 14-én este 7 órától lép fel.

Színház
A debreceni Csokonai Színház Szergej Medvegyev: Fodrásznő című darabja lett a legjobb előadás a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), melynek legtöbb díját a budapesti Örkény István Színház művészei vehették át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaest keretében.
Novemberben mutatják be a Broadwayn Pedro Almodóvar spanyol rendező Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéből készült musicalt.
Várhatóan szerdán teszi közzé a független színházi és táncművészeti társulatok 2010-es működési támogatásáról szóló döntést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) - értesült az MTI kedden szakmai forrásokból.
Miért bánnak mostohán a színműírók a színésznőkkel? Extrémnek kell-e lennie az előadásnak a sikerhez? Szigorúbb-e a színész-rendező annál, aki még sohasem állt a világot jelentő deszkákon Thália papjaként? Mindezekről Bencze Ilonát faggattuk, aki három, csupa női szereplős darab után a Mici néni két életét rendezi meg nemsokára.
Első díjat nyert Scherer Péter a Klamm háborúja című monodrámában nyújtott alakításával a belgrádi Pinocchio színházban megrendezett 35. monodráma- és pantomimfesztiválon - közölte hétfőn a verseny zsűrije.
Több tejet adnak a tehenek, ha Shakespeare műveit adják elő nekik - állítják brit farmerek.
Színház
Pályázaton keres igazgatót a baranyai megyeszékhely önkormányzata a Pécsi Nemzeti Színház élére. A vezető 2011. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget.
Színház
Megkezdődött a Zsámbéki Színház és Művészeti Bázis szám szerint 28. szezonja, az idén összesen 110 féle zenei, kulturális, színházi és gyermekprogram várja a településre látogatókat.
Gyász
Elhunyt Horkai János színművész; a Jászai Mari-díjas színészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, érdemes művészt 86 éves korában, szombaton érte a halál - tudatta a család
Színház
Az ideinél merészebb évadra készül a Győri Nemzeti Színház – közölte a csütörtöki évadzáró társulati ülésen Nagy Viktor igazgató, aki most záruló szezont eredményesnek minősítette

Kirobbanó siker volt a szombaton bemutatott Szegény gazdagok című új magyar musical. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, szombaton, június 19-én látható az előadás másodszor.
Színház
Eredményes és érzelemgazdag évadot zárt a veszprémi Petőfi Színház – mondta Oberfrank Pál, az intézmény igazgatója a vasárnapi évadzáró társulati ülésen.
Színház
Jól fogadták a nézők a változatos műsortervet, a látogatottság elégedettségre ad okot, a fiatal színészekből álló társulat pedig megerősödött és ütőképessé vált – foglalta össze Balázs Péter igazgató a szolnoki Szigligeti Színház 2009/2010-es évét a vasárnapi évadzáró ülésen.

