BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Nyári színházi előadások Szabolcsban
Dátum: 2010. július 28., szerda, 11:53
Nyolc nyári színházi előadást rendeznek augusztus közepéig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy településén, Nyíregyházán pedig a jövő hónap végén kezdődik a IX. Vidor Fesztivál, amelynek versenyprogramjában tizennégy darabot láthatnak a művészetkedvelők – közölték a szervezők szerdán.

A szabolcsi megyeszékhelyhez tartozó nyírségi üdülőközpont, Sóstógyógyfürdő Barbizon Szabadtéri Színpadán július 30-án, pénteken a Bánfalvy Stúdió előadására várják a közönséget: a fővárosi művészek Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékát mutatják be. A címszerepet Rékasi Károly játssza, s a darabban fellép Bánfalvy Ágnes, a stúdió névadó művésze is, aki egyben a darab rendezője.

Július 31-én Tiszabercelen, a Tisza töltésén kialakított ideiglenes gátszínházban a Talán Teátrum lép fel, a nyírbátori társulat a Tökmakk című darabot mutatja be a 11. Rétközi Kulturális és Turisztikai Napok nyitó programjaként. Szintén július 31-én a Kisvárdai Várszínházi Esték programjában az Experidance Táncszínház A király nevében című előadását láthatja a közönség.

A Nyíregyházi Nyáresték kulturális rendezvénysorozatot szervező Stáb Produkciós Kft. saját produkcióval jelentkezik a megyeszékhelyen augusztus 6-7-én és 13-14-én: a helyi Móricz Zsigmond Színház művészeinek közreműködésével a Vidám kísértet című darabot mutatja be a városháza udvarán kialakított játszóhelyen. A főbb szerepeket Pregitzer Fruzsina, Horváth László Attila és Gosztola Adél játssza.

Augusztus 14-én musicalestet rendeznek a Vásárosnaményhoz tartozó, tiszai, gergelyiugornyai strand szabadtéri színpadán, ahol a két főszereplő Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lesz. A szabolcsi szervezők már véglegesítették a IX. Vidor Fesztivál színházi versenyprogramját is: augusztus 27-én a nyíregyházi színház nagyszínpadán Pintér Béla és Társulata tartja a nyitó előadást. Az Árva csillag című darabot láthatják az érdeklődők. A Krúdy Gyula Kamaraszínpadon pedig a fővárosi Thália Színház kezd, a Beszélő fejek II. című vígjátékkal.

A szeptember 4-ig tartó versenyprogramban szerepel a Katona József Színház A szerelem diadala, a Vígszínház az Egy, kettő, három, az Örkény Színház a Bohémélet, a Veszprémi Petőfi Színház A bugyogó, az Egri Gárdonyi Géza Színház a Csörgess meg!, az Új Színház a Hattyú, a Mobil Front Műhely és a Szegedi Nemzeti Színház a Hal a zacskóban, a Manna Produkció a Kicsi nyuszi hopp hopp, A Sanyi és Aranka Színház, valamint a PanoDráma Társulat a Tiszta vicc, a Káosz Katonái Hidat Vernek Társulat a Nyuszilány, a Centrál Színház a Guppi, illetve Pintér Béla és Társulata a Szutyok című darabbal.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Buddha azt mondja: „ Ne hízelegj a jótevődnek!" Mondjuk ezt el egy keresztény templomban - s rögtön megtisztítja a levegőt minden kereszténiségtől."
Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ