BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Új pályázat lesz a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetésére
Dátum: 2012. január 27., péntek, 14:39
Miután egyik jelölt sem kapta meg a kinevezéshez szükséges szavazatot, érvénytelennek nyilvánította a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetésére kiírt pályázatot Székesfehérvár közgyűlése, amely egyben új pályázat kiírása mellett döntött pénteki rendkívüli ülésén.

Az új igazgató megválasztásáig továbbra is Quintus Konrád igazgató-helyettes irányítja a teátrum munkáját.

A rendkívüli közgyűlést azt követően hívták össze, hogy múlt heti rendes ülésen a képviselőknek el kellett halasztaniuk a döntést, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkársága ugyanis jogi természetű problémákat fogalmazott meg az egyik jelölttel kapcsolatban. A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik pályázó nem rendelkezik az előadóművészeti törvény által előírt ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal.

Az érintett jelölt most, a rendkívüli ülés napján írásban visszavonta a pályázatát, így róla a közgyűlés nem szavazhatott, a képviselők csak döntésének tudomásul vételéről voksolhattak. Miután a megjelent jelöltek meghallgatását követően a többi pályázó egyike sem kapta meg a képviselőktől a kinevezéshez szükséges minősített szavazati többséget, a közgyűlés „kényszerűen” új pályázat kiírásáról döntött. (A pályázók közül hárman nem jelentek meg az ülésen, ketten közülük elfoglaltságuk miatt levélben mentették ki magukat.)

A döntéssel kapcsolatban a rendkívüli közgyűlést követően újságírók előtt Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester úgy fogalmazott: a képviselők egy „kis kurucos mentalitással” azt is szerették volna jelezni, hogy „a fehérvári kérdések továbbra is Fehérváron fognak eldőlni. A pályázat során korrekt pályázókat és jó pályázatokat ismertünk meg”. (Cser-Palkovics András a múlt héten úgy fogalmazott: az államtitkárság „furcsán időzített levelét tekinthetjük nyomásgyakorlásnak is, de a székesfehérvári színház vezetéséről itt helyben, Székesfehérváron születik döntés”.)

Az új pályázati kiírás előkészítéséhez a lehető leggyorsabban hozzálátnak, a polgármester szerint remélhetőleg három-négy hónap múlva lesz igazgatója a színháznak. Az új vezető megválasztásáig is van felelős irányítója a teátrumnak, az igazgatói jogköröket ellátó, és azok alapján eljáró Quintus Konrád.

A csaknem egymilliárd forint költségvetésből gazdálkodó Vörösmarty Színház igazgatói posztjára azt követően írta ki a most eredménytelenné vált pályázatot az intézményt fenntartó városi önkormányzat, hogy a közgyűlés tavaly április 27-i hatállyal megszüntette a korábbi igazgató, Vasvári Csaba megbízatását.

A pályázati határidőig kilencen nyújtottak be pályázatot, de időközben az aspiránsok közül ketten úgy döntöttek, hogy együtt pályáznak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ ...a békét leginkább az szolgálja, ha az utolsó szó az asszonyé."
Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ