Hamlet és a felnőtté válás pillanata
Színház az iskolákban: a Krétakör egyáltalán nem szokványos Hamlet értelmezését 2007 óta játssza – gimnáziumokban, szakközépiskolákban, drámatagozatos iskolákban, egyetemeken. Színházi körülmények között most láthatjuk először: november 1-jén 20-órakor és november 7-én 15-órakor a MU Színházban.
Ősbemutató a Bárkában
Pénteken, október 22-én mutatja be a Bárka Színház Háy János: Nehéz című drámáját. A produkciót Bérczes László rendezi, a főszerepben Mucsi Zoltánt láthatjuk. Háy sajátos nyelve, humorát még őrző, egyre szikárabb és szigorúbb fogalmazása a komédia színeit felcsillantó, sötét magyar tragédiát ígér.
Színházklub-csomagot indít a Gárdonyi Géza Színház. Ennek keretében október 19-én az egri Felsővárosi és a Pásztorvölgyi Általános Iskolák színházbejáráson ismerkednek meg a kulisszák mögötti világgal.
„Így megyek, fütyülve egymagamban / megáldva és leköpve mindenütt”. Gyurka bácsi nem hordott zoknit, 65 évvel fiatalabb nőt vett feleségül, és aktképeik egy férfimagazinban bejárták az egész országot... 100 éve született Faludy György, akit Recsken dolgoztattak, akin az AVO is csak kereste a fogást – az író, a költő, a műfordító, akit Nobel-díjra jelöltek, s akit mégis sokan csak a bulvárhírekből ismernek. A Múzeumok Őszi Éjszakáján egy különleges színházi esttel a világutazó rímfaragó előtt hajtunk fejet.
A Pillanat Színház tizenöt éve működő formáció. Az értékek mentén számos program részeseként megtalálhatjuk. Ezúttal korunk egyik leghitelesebb drámaíróját kereste meg, hogy egy olyan témát dogozzon fel, amely szokatlan, hiánypótló és a velejéig mai: az Ovibrader a férfi szexualitás és frusztráció köré fonódó péniszdialógokból építkező, különleges hangvételű dráma.
Színház
Huszonöt év elteltével újra Csehov-darabot tűzött műsorára a Hevesi Sándor Színház: a Cseresznyéskertet Sztarenki Pál rendezésében pénteken mutatják be Zalaegerszegen.
Beszélgetés Szikora Jánossal
Szikora János szombaton ünnepli 60. születésnapját. Mint elmondta, nagyon sok munkája volt az elmúlt hónapban, aminek örül, hiszen így nem kellett a „kerek számra” gondolnia.
Berek Katalin nyolcvanéves
A régi Nemzeti Színház lerombolására is emlékszik a születésnapjához érkezett Berek Katalin, aki több mint hetven évig volt színpadon. Ha újra születne, amiben titkon egy picit bízik, akkor is ezt a hivatást választaná. Álmatlan éjszakáin manapság József Attila versei dúdolnak neki altatót.
Színház
Magyar kortárs szerzők darabjai német és román nyelven, hétfőtől csütörtökig rendezi meg Szekszárdon ausztriai és romániai társulatok szereplésével a Magyar Dráma Nemzetközi Fesztiválját a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn – DBU).
Egy előadás két helyszínen
Október 6-án 20-órakor lesz a bemutatója a Tartuffe.hu című produkciónak Budapesten, egy időben két helyszínen. A Dunajcsik Mátyás kortárs író bravúrosan újraírt verziója az eredeti Moliere műnek. Az előadás két helyszínen (RS9 Színház és a Mai Manó Ház) egyszerre zajlik és az öt szereplő élő internetes kapcsolatban áll egymással.
Különdíjjal jutalmazták a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein terv című színdarabot a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon (BITEF) – jelentették szombaton szerb hírügynökségek.
Színház
Tizenhét budapesti helyszínen várják a közönséget sokszínű, többnyire ingyenes programokkal a független társulatok a szombati Függetlenek éjszakáján – adta hírül a fesztivál egyik színhelye, a Merlin Színház.
Színház
Elhunyt Farkas Antal Jászai Mari-díjas színész; a Vígszínház művészét életének 89. évében, péntek hajnalban érte a halál – tudatta a teátrum. Farkas Antalt a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Színház
Emléktáblát avat Kapás Dezső rendező, író és felesége, Káplár Éva festőművész tiszteletére csütörtökön Budai Nagy Antal utcai egykori házuk falán a Vígszínház és a XIII. kerületi önkormányzat – közölte a teátrum.
Major Tamás legemlékezetesebb filmszerepeit eleveníti fel hetvennyolc kép segítségével az a fotókiállítás, amely a legendás színész születésének 100. évfordulója alkalmából nyílik kedden Budapesten, a Pinceszínházban.
Színház
Hetvenöt éve, 1935. október 20-án halt meg Rákosi Szidi színésznő, színipedagógus, a XIX. század második felének és a XX. század első évtizedeinek egyik legsokoldalúbb színésznője.
Ványa bácsi a Vígben
Végre egy nem nyafogós értelmiségi, Asztrov doktorként (Hegedűs D. Géza), végre egy nem siránkozó férfi (Ványa: Gálffi László). Kemény előadás, borotvaélen táncol a fájdalom és a kívülről láttatás szélsőségei között – de hajszálpontosan a penge élén marad. (Rendező: Marton László).
Producerként csatlakozott a Broawdayn februárban bemutatkozó Priscilla, Queen of the Desert című musicalhez Bette Midler színésznő.
Újszerű gyermekszínházi produkció bemutatóját tartja október 17-én, vasárnap délelőtt a Jelen Teátrum társulata a fővárosi RS9 Színházban. A Máguspárbaj című előadás főhőse, egy kislány látványos kémiai és fizikai kísérletekkel harcol a záptojásszagú gonosz varázsló ellen, hogy megmentse a világot. A rendhagyó mese közben a gyerekek játékos formában szerethetik meg a természettudományokat és a környezettudatos életmódot.
Színház
November 26. és december 4. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált Budapesten, több helyszínen, változatlan céllal: a magyar színház legjobbjait bemutatni külföldi vendégeknek, valamint innovatív külföldi előadásokat kínálni a magyar közönségnek.
Október 7-én lesz nyolcvanéves Berek Katalin Jászai-díjas színésznő, kiváló művész, a Nemzet Színésze.
Színház
A kőszívű ember fiai című darabbal nyitja meg szombaton fennállásának tizedik, jubileumi évadját a veszprémi Pannon Várszínház. Jókai Mór műve zenés játékként, de nem musicalként kerül színre, özvegy Baradlayné szerepében vendégként Kubik Anna látható – mondta Vándorfi László színigazgató pénteken Veszprémben, sajtótájékoztatón.
Színház
Vasárnap átadták a színikritikusok díjait. Idén 30. alkalommal osztották ki az elismerést. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai a tavaly bemutatott előadások közül 90-ből, 15 kategóriában jelölték a legjobbakat.
Színház
Felavatták Bujtor István színművész, a Petőfi Színház volt igazgatója emléktábláját pénteken Veszprémben; a színház főbejáratánál elhelyezett bronz emléktáblát az egy éve elhunyt művész felesége, Bujtor Judit és fia, Bujtor Balázs leplezte le, mintegy száz résztvevő jelenlétében.
Színház
Másodszor rendez magyar színpadon Mészáros Márta filmrendező; a Federico Fellini Cabiria éjszakái című filmjéből készült darab péntektől látható a budapesti Karinthy Színházban, többek között Czinkóczi Zsuzsa szereplésével.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Reménytelen szerelembe kevesebben rokkannak meg, mint a sikeresekbe."
Kner Izidor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ