Januártól Bodolay Géza a Szegedi Nemzeti Színház tagozatvezető főrendezője. A művész Telihay Pétert váltja e poszton - tájékoztatta Gyüdi Sándor főigazgató hétfőn az MTI-t.
Bővíti tagozatait az egri Gárdonyi Géza Színház. Csizmadia Tibor igazgató-főrendező, a tagozat vezetője, Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész, Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Homa János, Eger Kulturális Bizottságának elnöke pénteken este, a Diótörő című zenés táncjáték díszelőadásán jelentette be.
Raymond Chandler: Elkéstél, Terry! című bűnügyi történetét próbálja az Egri Gárdonyi Géza Színház. A krimit Zsótér Sándor rendezi.
Átadták a 2008-as Aase-díjakat; a Gobbi Hilda által alapított elismerést Péva Ibolya, Zsurzs Kati, Csuha Lajos és Uri István vehette át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől kedden a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
December 17-én, szerdán 17-órai kezdettel Shakespeare: Rómeó és Júliáját mutatják be az Új Színházban – jelnyelven. A Beszédes Kezek Kulturális és Oktatási Egyesület által létrehozott modern változatban Rómeó és családja siket, Júlia és családja pedig halló.
A Békés Megyei Jókai Színház páratlan kezdeményezéssel állt elő. Ma este 19-órától élőben nyomon követhetik a Csínom Palkó című előadásuk premierjét a teátrum a weblapjára kattintva.
A Szolnoki Szigligeti Színház Stúdiószínpadán mutatták be Gyurkovics Tibor Isten nem szerencsejátékos című darabját, amely az író halála miatt posztumusz bemutató lett. A színmű rendezőjével, rendező Málnay Leventével beszélgettünk.
Kedden hajnalban, életének 78. évében elhunyt Váradi Zsuzsa színésznő, rendező, író. A művésznőt hosszan tartó szenvedés után, a Tétényi úti kórházban érte a halá l- tájékoztatott kedden Váradi Zsuzsa barátnője, Felföldi Anikó színművész
Hét rendező - Alföldi Róbert, Anger Zsolt, Ascher Tamás, Kerényi Miklós Gábor, Kovalik Balázs, Mundruczó Kornél és Zsótér Sándor - különleges produkcióval készül a 2009-es Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
December 15-én 7-órakor mutatja be a Pécsi Harmadik Színház Parti Nagy Lajos - Darvas Ferenc: Ibusár – Megállóhely- huszerett egy hangra - című új produkcióját. Az előadást Vincez János rendezi, Sárbogárdi Jolán szerepében Füsti Molnár Évát láthatjuk.
Jövő héten dönt a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága három színház vezetőjéről; a Vígszínháznak biztosan új igazgatója lesz 2014. januárjáig Eszenyi Enikő személyében - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől, akik megkapták a bizottsági döntési javaslatokat.
Színházi tevékenységnek minősítette a szex show-t a holland legfelsőbb bíróság, legalábbis ami az adófizetést illeti.
Magyar színész is szerepel a Royal Shakespeare Company (RSC) legújabb produkciójában. Magyar Éva Capuletnét alakítja a Rómeó és Júliában, ő az első magyarországi művész, aki a világhírű brit társulattal dolgozik - közölte a londoni Magyar Kulturális Központ csütörtökön.
A dzsungel könyve című musical 750. előadását ünnepelték vasárnap este a Pesti Színházban. A teltházas produkciót követő ünnepségen Geszti Péter úgy vélekedett, a darab sikere elsősorban annak tudható be, hogy az "minden játékossága és humora mellett komoly, elgondolkodtató kérdéseket fogalmaz meg".
„Etetsz, mosdatsz, öltöztetsz minket. Énekelsz, nézed, ahogy alszunk. Elmagyarázod a világ dolgait, a betegségek és háborúk okait. Suttogsz amikor azt hiszed, nem halljuk. Megnyugtatsz, hogy eljön majd a reggel."
A generációk közötti félelmekről is szól Henrik Ibsen Solness építőmester című színműve - mondta el a darab keddi próbáján a címszerepet játszó Bálint András. A norvég író drámáját vasárnap mutatja be a budapesti Radnóti Színház.
Bezárás fenyegeti az ukrán főváros tulajdonában lévő 18 színházat, a teátrumok színészei és személyzete még a novemberi fizetését sem kapta meg.
Peter Brook, a kortárs színház egyik legjelentősebb rendezője 2010-ben lemond párizsi színházának, a Bouffes du Nord-nak igazgatói posztjáról, amelyet 1974 óta tölt be.
Februártól 2014. január végéig Eszenyi Enikő a Vígszínház, Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház és Zimányi Zsófia a Thália Színház vezetője - erről csütörtökön egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága.
Az egész családnak meghitt szórakozást ígér a Diótörő című mesejáték, amelyet december 12-től tűz műsorára az egri Gárdonyi Géza Színház. A történet táncos feldolgozását Barta Dóra, Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész rendezi.
A Nemzeti Színház főigazgatójaként tett első külföldi útján Izraelbe látogatott Alföldi Róbert, aki a helyi nemzeti színházzal történő együttműködésről, cserelehetőségekről tárgyalt.
A legtekintélyesebb osztrák színházi elismerést jelentő Nestroy-díjjal tüntették ki Bodó Viktort. A magyar színész-rendező a grazi színházban 2007-ben bemutatott Alice című előadásának látványáért kapta meg a rangos kitüntetést a 333 tagú zsűritől.
Húsz éve, 1988. december 10-én hunyt el Szemes Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas díjas színésznő, kiváló művész.
Az 1996-os szegedi világpremiert követően jövő nyáron újra a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán szerepel a legendás produkció, az Elisabeth - tájékoztattak a szervezők.
Az SZDSZ ferencvárosi szervezete elítéli a Nemzeti Színház 103 milliós építményadó-hátralékával kapcsolatos, a helyi MSZP és Fidesz által megszavazott képviselő-testületi döntést, álláspontja szerint az ellehetetleníti a kerületben működő "emblematikus kulturális intézményt" - közölte az SZDSZ csütörtökön. A Nemzeti Színház a hatályos jogszabályok alapján nem mentesül az építményadó alól - reagált a színház vezetősége.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„Ne köpj a kútba, mert lehet, hogy innod kell belőle!"
orosz közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ