Minél kevesebb a néznivaló, annál inkább adott a lehetőség az alapos vizsgálódásra, az elmélyülésre. Sanne van Rijn tudatosítani igyekszik bennünk a néző példa nélkül álló erejét és felelősségét. Nézni annyi, mint létrehozni a világot. Nyissuk ki a szemünket!
Takács Katalin, az Új Színház Jászai Mari-díjas művésze két bemutatóra készülve kezdhette az idei szezont. Hunyady Sándor darabjában félvilági hölgyet alakít, egy francia abszurd után pedig musicalban bizonyíthatja sokoldalúságát, miközben egy megrázó asszonyi történettel is járja az országot.
Nagy sikerrel mutatta be és játszotta négy alkalommal a hétvégén a budapesti Bárka Színház társulata a Frankenstein-terv című előadását az Arte francia-német kulturális televízió és a Párizs közeli Noisiel művészeti központjának közös szervezésében megrendezett Temps d' Images nevű fesztiválon.
Lewis Carroll Alice Csodaországban című művét másfél évszázada gyermekmesének tartják a színházi és filmes adaptációk. Azonban ez nem csak gyerekeknek szól: az „Alice”-ben a legkisebbek varázslatot találnak, a matematikusok bonyolult logikai feladványokat és komplex matematikai összefüggéseket ismernek fel.
A Gárdonyi Géza Színház folytatja egyedülálló vállalkozását: tizenöt évi könyvdráma-létezés után, a tavalyi szezonban magyarországi bemutatóként színre vitte A nagyratörőt, Márton László nagyszabású drámatrilógiájának első részét. A darab próbái a napokban kezdődtek el Csizmadia Tibor rendezésében. A közönség november 28-án láthatja az előadást.
Életének 66. életévében elhunyt Fodor Géza vezető dramaturg, a fővárosi Katona József Színház alapító tagja, szellemiségének egyik meghatározója – tudatta szerdán Wéber Edina, a Katona József Színház sajtóreferense.
Térey János Asztalizene című művét választották a legjobb új magyar drámának a Színházi Kritikusok Céhének tagjai; a legjobb előadás a Pécsi Nemzeti Színház A képzelt beteg című előadása és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ványa bácsija lett.
Életének 102. évében elhunyt Jászai Joli színésznő. A csaknem százéves koráig aktív művésznőt pénteken Piliscsabán érte a halál - tudatta a család hétfőn.
13 éve énekel színpadon, 3 éve alakította meg elsô zenekarát. Számos magyar és mégtöbb külföldi fesztivál fellépője, az Ökrös és a Besh o drom zenekar énekesnője volt évekig.Több mint 30 lemezen hallható a hangja. Kapott 1 Artisjus- és 2 Fonogram-díjat. Eddig 3 szólólemeze jelent meg. Az éppen harmincadik születésnapját ünneplő Szalóki Ági október 22-én önálló estre várja közönségét a Művészetek Palotájába.
Rendhagyó színházi előadás helyszíne volt a 4-es metró építkezése csütörtökön este: a fővárosi Pinceszínház az épülő Rákóczi téri állomáson, több mint húsz méter mélyen adta elő Libikóka című romantikus darabját.
Minden szakmai és civil szervezet, valamint parlamenti képviselő megkapta az Elóadóművészeti Törvény javaslattervezetét. Tíz nap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a javaslatban foglaltakat tanulmányozzák és véleményezzék. Az alábbiakban mi is közreadjuk a törvénytervezetet.
Térey János vehette át az évad legjobb magyar drámájának járó díjat Asztali zene című színművéért a Magyar Dráma Napján, a budapesti Új Színházban.
Számos színházi program várja az autók elől elzárt Andrássy útra és környékére látogatókat vasárnap, a fővárosi autómentes napon, egyben a magyar dráma napján. A nagyobb teátrumok az Operaház előtt felállított színpadon mutatnak be részleteket nagy sikerű előadásaikból és új produkcióikból, míg a Liszt Ferenc tér a kisebb társulatok fellépéseinek színhelye lesz.
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - tájékoztatott a Nemzeti Színház vezetősége csütörtök délelőtt.
„Minden győzelemre végül vereséget mér a halál. Ez az egy biztos. De vajon a vereségek véget érnek-e a halál győzelmével?" – tette fel a kérdést Amerikai Elektra című darabjában a százhúsz éve, 1888. október 16-án született Eugene Gladstone O'Neill Nobel-díjas amerikai író.
Október 17-én pénteken 19-órakor láthatják Shakespeare: A velencei kalmár című darabjának bemutatóját a Centrál Színházban. A címszerepet Haumann Péter játssza, a produkció rendezője Puskás Tamás.
A 60 éves korában elhunyt Teszáry László színművésztől október 16-án, csütörtökön 15 órakor a vecsési temetőben vesznek végső búcsút - közölte a Magyar Színház pénteken.
Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált, November 21. és 30. között. A cél az európai drámaírás és színház új, idehaza talán ismeretlen vagy sosem látott útjait, fejleményeit megmutatni a magyarországi szakmának és közönségnek, valamint kortárs színházunk mozgását, változásait követve új, progresszív alkotóműhelyeket bemutatni magyar és külföldi vendégeinknek egyaránt.
Filmvetítések és képzőművészeti projektek mellett a Krétakör és a TÁP Színház produkcióival várja a nézőket ősszel a korábbi Szindbád mozi helyén szeptemberben megnyílt Kino. A jövőben összművészeti központként működő mozi további színházi programokat is tervez, többek között Mundruczó Kornél részvételével - tájékoztatott az szerdán, a Made in China című darab bemutatójának napján Ságodi Ildikó.
A Honvéd Színház október 24-én 19-órától tartja az évad első bemutatóját a Szkéné Színházban ami Federico García Lorca: Vérnász című darabja lesz. Az előadást Rusznyák Gábor rendezi, az anya szerepében Tóth Ildikó látható.
Az egri Gárdonyi Géza Színház felújítja Presser Gábor - Horváth Péter - Sztevanovity Dusán nagysikerű musicaljét, A padlást.
Az előadóművészeti törvény tervezetének "továbbtárgyalását" javasolja az újonnan alakult Magyar Teátrumi Társaság, amely csütörtökön nyílt levelet intézett az ügyben Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez.
Szeptember 27-én, szombaton este 7-órakor lesz a premierje az Állatok birodalma című produkciónak Kecskeméten, a a Kelemen László Kamaraszínházban. Jön a Zebra, az Oroszlán, az Antilop, a Vadmacska, a Krokodil, a Marabu. Schimmelpfennig hősei közül kettőt már a „Látogatás apánál” című darabból ismerhetünk: akkor választották ezt a vonzó pályát.
A TÁP Színház 2005-novemberében indította el a TÁP Varieté, Színház és Performance elnevezésű előadássorozatát Minden Rossz Varieté címmel a fővárosi Süss Fel Nap klubban. A „Rossz színház” – amely megvalósítására ezen előadások kísérletet tesznek - alapvető lényege, hogy szembeszáll az aktuális trendekkel, és formabontó színházi megoldásokkal kísérletezik.
Felavatták Bessenyei Ferenc színművész szobrát vasárnap, a Magyar Dráma Napján Budapesten, a Nemzeti Színház főbejárata előtti szoborparkban
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ