Ma kezdődik a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A magyar színházi világ legnagyobb eseményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Tasnádi Péter, Pécs polgármestere nyitja meg.
Cirkusz, ahogy ma az önkormányzatok a szakmai vélemény kizárásával választanak színházigazgatókat, gyakran politikai elkötelezettségük alapján – jelentette ki a Blikk keddi számában a MASZK Színész Egyesület elnöke.
Nagy az érdeklődés a csütörtökön kezdődő VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) iránt: a versenyprogramokra a jegyek kilencven százaléka elkelt, de több nagytermi produkcióra és az off-programokra lehet még belépőt kapni – közölte a jegyirodát vezető színművész hétfőn.
Cserje Zsuzsa –szokásától eltérően, hiszen legtöbbször a kemény, sorsverte figurák színrevitelében jeleskedik – most a maga módján tisztelgett a centenáriumát ülő magyar kabaré előtt. Kakasülő címmel – a fiatalabbak tán nem is ismerik e kifejezést: a legolcsóbb, legfelsőbb sorokban található kényelmetlen széksorok ezek, ahová a pénztelen, de lelkes ifjúság váltott jegyet, hogy imádott művészeit esténként nézhesse – rendezett kellemes, jól fogyasztható turmixot Molnár Ferenc, Vaszary János, Karinthy Frigyes, Heltai Jenő és két mai ász: Kornis Mihály és Egressy Zoltán írásaiból.
Hármas szereposztásban pénteken, szombaton és vasárnap mutatja be a budapesti Madách Színház Andrew Lloyd Webber musicaljének, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című darab új változatát.
Hetven éve, 1938. június 1-jén halt meg Párizsban Ödön von Horvath, a bohózat és komédia nagymestere, aki két dolog ellen harcolt egész életében: a butaság és a hazugság ellen.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a Békés Megyei Jókai Színház két volt vezetőjét; mindketten tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el – írta a Békés Megyei Hírlap csütörtökön.
Raksányi Gellért Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt június 4-én, jövő szerdán 14 óra 30 perckor búcsúztatják Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében. A kiváló és érdemes művész végső nyughelye – akaratának megfelelően – Balatongyörökön lesz – tudatta a Magyar Színház.
Oszter Sándor még győri kisiskolásként, egy vers elmondásával hívta fel magára a költemény szerzőjének, Illyés Gyulának a figyelmét. Harmadéves főiskolásként pedig őt választották ki a tanyavilág betyárkirálya, Rózsa Sándor figurájának máig emlékezetes megformálására. A színész – hatvanadik születésnapjához közelítve – a pálya kezdetére emlékezik.
Május 29-én a budapesti Káva Kulturális Műhely vendégszerepel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Két alkalommal 9-tórától, valamint 14-órától, a Krúdy Kamarateremben játsszák a SzentCsalád című színházi nevelési programukat, melyet a 15-16 éves korosztály számára készítettek.
Minden eddiginél több programmal várja idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) az érdeklődőket: összesen 260 eseményt szerveznek a június 5-én induló fesztiválra, amelyen idén három határon túli színház is vendégszerepel – mondta Simon István, a POSZT Kht. ügyvezető igazgatója a találkozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bozó Andreának, az egri Gárdonyi Géza Színház tagjának adták idén a Premier Magazin különdíját. Az elismerést a Pécsi Országos Színházi Találkozó napokban tartott sajtótájékoztatóján nyújtotta át Máté Péter, az OFF-programok koordinátora „a 2007. évi POSZT-on kiemelkedő alakításért.
Május 27-től állandó helyszínen, a Fővárosi Nagycirkuszban látható az Aida musicalváltozata. A Westend Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójának eredeti szerzője Elton John és Tim Rice.
Rokonok, barátok, pályatársak és tisztelők sokasága vett búcsút Raksányi Gellért Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől szerdán Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz terme előtt. A színművész végső nyughelye, saját kívánsága szerint Balatongyörökön lesz.
Az oktatási és kulturális miniszter döntése alapján további egy évig, a 2008/2009-es évad végéig Iglódi István marad a Magyar Színház igazgatója – közölte a teátrum művészeti referense hétfőn. Bartos Zsóka tájékoztatása szerint a döntést a szaktárca művészeti főosztályának vezetője jelentette be a társulat évadzáró ülésén.
Több mint 100 program szerepel az idei nyári zsámbéki színházi kínálatban, a minden eddiginél gazdagabb sorozat június 21-én veszi kezdetét.
Al Gore volt amerikai alelnök először a könyvében, majd filmen járta körül a globális felmelegedés problémakörét – a Kellemetlen igazságnak (An Inconvenient Truth) most pedig hamarosan operaváltozata is lesz.
Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész 18 év után távozik a Győri Nemzeti Színházból, a 60 éves művész a teátrum pénteki évadzáró társulati ülésén bejelentette, hogy másutt sem akar a továbbiakban színpadra lépni. Döntését, amely váratlanul érte a társulatot, a színházi élet morális válságával indokolta.
A Seholse szigetén élő Pán Péter történetét a KFKI Kamarabalett és a tánc világnapján EuroPAS-díjjal kitüntetett Madách Musical Tánciskola kelti életre.
Kaposvár évtizedek óta jó otthona a magyar színművészetnek, s felnevelője a színpad tehetségeinek. A Kaposvári Egyetem színész szakán már a 2008/2009-es tanév felvételi vizsgáit tartják. A 18 helyre 370-en pályáznak az idén.
A Szegedi Nemzeti Színház szerdai évadzáró ülésén hivatalosan is átvette kinevezését Gyüdi Sándor, a teátrum új főigazgatója Botka László polgármestertől. Az új vezető július elsejétől irányítja az intézményt.
Mellszoborral állítanak emléket Salgótarján salgóbányai városrészén Zenthe Ferencnek, a 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas színésznek, aki 1920-ban Salgóbányán született – erről kedden döntött a nógrádi megyeszékhely közgyűlése.
A budapesti Katona József Színház virtuóz módon játszik minden hangfekvésben a legdramatikusabb jelenetekben a pszichológiai realizmustól, a komikusan abszurd mechanizmusig – írta hétvégi számában a Le Monde című francia napilap az Ivanov című előadás párizsi bemutatójáról.
Vasvári Csabát választotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a teátrumot ötödik éve vezető Szurdi Miklós helyett csütörtökön a város közgyűlése; a színház mostani vezetőjének megbízatása július 31-én lejár.
A zalaegerszegi közgyűlés nem támogatta csütörtökön, hogy kilenc képviselő javaslatára állítsanak fel vizsgálóbizottságot a Hevesi Sándor Színházzal kapcsolatos, nemzetközi problémákat is okozó ügyekben.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„A jó modor azt jelenti, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tartunk magunkról, és milyen keveset a többiekről."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ