Január 25-én 19-órakor nagyszabású gálaműsor keretében kerül sor immár hatodik alkalommal a Miskolci Múzsa Díj átadására. A 2007. évi Miskolci Múzsa Díjat ezen a napon a színház és közönsége veheti át rendhagyó műsor keretében, amelyet a miskolci Nemzeti társulata ad.
A győri Vaskakas Bábszínház 2007 májusában mutatta be kimondottan felnőtteknek szóló előadását, a Kádár Kata Revü-t, melyet a nagy sikerre való tekintettel a 2008-ban műsorra is tűznek, ezzel útjára indítva Magyarországon egyedülálló kezdeményezésüket, a Bábszínházi Felnőtt Bérletet.
Újabb pályázat érkezett a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói székére, ezzel nyolcra emelkedett a pályázók száma – tudta meg az MTI kedden a városi polgármesteri hivatal sajtóreferensétől.
Márton László: A nagyratörő című történelmi játékát mutatja be január 18-án az egri Gárdonyi Géza Színház. Az előadást Csizmadia Tibor rendezi, irodalmi munkatárs: Radnóti Zsuzsa. A zene Melis László munkája. A díszletet Csanádi Judit, a jelmezeket Nagy Fruzsina tervezte. Erdély fiatal fejedelmét, Báthory Zsigmondot Schruff Milán alakítja, az udvarmester szerepében ismét színpadra áll a rendezőként ismert Szegvári Menyhért.
Szász János filmrendező állítja színpadra Csehov Sirály című művét a Bárka Színházban. A Kecskeméti Katona József Színházzal közös bemutatót január 25-én tartják – közölte Kovács Krisztián, a színház munkatársa.
A magányos Gepetto mester csodabábut farag magának, hogy legyen kit szeretnie, kiről gondoskodnia. A bábu, mestere legnagyobb meglepetésére, életre is kel, és szinte azonnal hajmeresztő kalandokba keveredik. Carlo Collodi Pinokkió című mesejátékát január16-án, szerdán 15-órakor mutatja be Tóth Miklós rendezésében a Kecskeméti Katona József Színház.
Néhány négyzetméter, többezernyi kézzel faragott apró báb: gyilkosok és áldozatok. A színpadon Auschwitz. Színpadon? Auschwitz?
A tatabányai Jászai Mari Színház négy darabot játszik januártól rendszeresen Budapesten. A művekben közös a boldogság keresése és a humorral teli előadásmód, ezért a projektnek a „Bolondságok 4 ülésben – avagy boldogság játékból" címet adta a színház.
Hamvas Béla Szilveszter című kisregényéből készült darabot láthat péntektől a Nemzeti Színházban a közönség. Bár a Spiró György által színpadra írt történet 1957-ben született, ma is döbbenetesen aktuális – hangsúlyozta Keszég László rendező a csütörtöki próba szünetében.
Csütörtökön tartják Jordi Galcerán katalán drámaíró A Grönholm-módszer című darabjának magyarországi ősbemutatóját Budapesten, az Új Színházban.
Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író – tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán. A Kossuth-díjas színművészt vasárnap érte a halál. Az alábbiakban a színművésszel néhány hónappal ezelőtt készített interjúnkat olvashatják.
Musical lesz Anna Frank naplójából: a holokauszt jelképévé vált kislány 1942 és 1944 között, 25 hónapon át írt, el nem küldött leveleiből készült zenés darabot február 28-án mutatják be a madridi Calderón színházban, Daniel García Chávez rendezésében.
Beiktatták tisztségébe pénteken, zártkörű társulati ülésen Bujtor Istvánt, a veszprémi Petőfi Színház új igazgatóját és Eperjes Károly művészeti vezetőt.
Seress Zoltán színművészt nevezte ki március 1-jével a Bárka Színház élére szerdai ülésén a a józsefvárosi önkormányzat képviselő-testülete.
Lars von Trier nagy vihart kavart, kultikus filmje nyomán készült a Hullámtörés című darab magyar színházi változata, amelyet január 26-án, szombaton mutatnak be a Magyar Színházban, a Sinkovits Imre Színpadon, Guelmino Sándor rendezésében – tájékoztatta Bartos Zsóka, a teátrum művészeti referense kedden.
Tizenegy estén összesen tizenhat produkciót láthatnak a nézők az Alternatív Thália Projekt (ATP) pénteken kezdődő programjában Budapesten, a Thália Színházban – tájékoztatott a teátrum titkárságának munkatársa, Mórocz Judit kedden.
Molnár Ferenc darabja, A testőr 150. előadását pénteken este tartják a fővárosi Örkény Színházban – közölte Vágó Kata, a teátrum sajtóreferense.
A tizedes meg a többiek című komédia bemutatójára készül a Miskolci Nemzeti Színház. Dobozy Imre színdarabját Korognai Károly átdolgozásában és rendezésében január 18-án 19-órakor mutatja be a teátrum. Az író-rendező-színész 1997-ben készítette el a saját változatát, amelyet első, pécsi bemutatója óta osztatlan siker kísér. A főszerepeket Korognai Károly és Bősze György alakítja.
Ismét látható az eredeti, különleges helyszínen a Krétakör Bánk bán-előadása; Katona József klasszikusát szerdától négy estén át láthatja újra a közönség a Vakok Intézetében, Zsótér Sándor rendezésében – közölte a Krétakör Színház sajtóreferense.
Három pályázat érkezett péntekig az önkormányzathoz a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára – jelentette be Botka László polgármester.
Heten pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára – közölte pénteken sajtótájékoztatón a városi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke.
Négyen biztosan beadták pályázatukat a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói tisztségére.
Lassan két éve lesz, hogy Takács Katalin és Pálfi Kata, Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatta Baranyi László érdekes adaptációját Polcz Alaine: Asszony a fronton című regényéből. Azóta többször, több helyen előadták, s most január 21-én 19-órakor és 27-én 17-órakor az Új Színházban is látható lesz.
Megengedhetetlennek nevezte Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának a budapesti Nemzeti Színház vezetésére kiírt pályázat eredményhirdetéséről mondott szavait a Magyar Színházi Társaság hétfőn tartott közgyűlésén elfogadott nyilatkozatában – tájékoztatott Vajda Márta, a társaság ügyvezető titkára.
Eszenyi Enikő főszereplésével a Lulu című darabot mutatják be a Pesti Színházban január 10-én; Frank Wedekind színművét Forgács Péter rendezésében tűzi műsorra a teátrum – tájékoztatott Czobor Margit, a Vígszínház művészeti titkára.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ Lehet bűn nélkül élni? Az nem is élet. Ezt még némely keresztény szentek is sejtették."
Füst Milán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ