Nemes Levente kapta a Kaszás Attila-díjat
Dátum: 2009. március 10., kedd, 20:25
Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze, korábbi igazgatója vette át a második alkalommal odaítélt Kaszás Attila-díjat kedden este a fővárosi Nemzeti Színházban.

Nemes Levente 1962-ben kezdte színészi pályafutását. Tíz évig a marosvásárhelyi Székely Színház, majd 1973 óta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, utóbbi teátrumot 1992 és 2005 között a igazgatta is. Több filmben és tévéjátékban szerepelt, A csoda című előadást a Duna Televízió közvetíti március 15-én. Önálló előadóestjei a hetvenes-nyolcvanas évek emlékezetes művészi eseményeinek számítottak. Gyakran lép fel a bukaresti rádió magyar nyelvű adásaiban, de nemegyszer vállalja pódiumműsorok rendezési feladatát is. 1998-ban Kádár Imre-díjat, 2007-ben Jászai Mari-díjat kapott.

A két éve, 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attila színművész emlékére tavaly alapított díjat Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester és a Mozaik Művészegyesület. A díj nettó félmillió forinttal jár, és azok a színészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül. A Kaszás Attila-díj első kitüntetettje Szarvas József színművész volt.

A díjazottat a magyarországi, illetve a határon túli magyar nyelvű kőszínházak és jelentősebb alternatív társulatok színészközösségei választják ki. Idén a szavazás két fordulóban történt: az első körben leadott voksok alapján minden társulatból egy-egy jelölt jutott tovább, akik a második körben maguk közül választották meg az idei kitüntetett személyét.

A Kaszás Attila-díjat idén a Nemzeti Színház Hermelin című előadása előtt adták át, mert az elismerés névadója tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála előtt ezt a darabot próbálta utoljára, a bemutatót azonban már nem érhette meg.

Az elismerést és az ezzel járó 500 ezer forintot Nemes Levente Pokorni Zoltántól, a XII. kerület polgármesterétől és Szűcs Gábortól, a Mozaik Művészegyesület elnökétől vette át.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Ha egy nap nem zongorázom, már észreveszem. Második nap a szakma, harmadik nap a közönség."
Szvjatoszlav Richter
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ