A Színházi Világnap Miskolcon
Dátum: 2006. március 13., hétfő, 18:24
A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet 1961-es bécsi közgyűlésének határozata alapján tartják 1962-óta annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A Miskolci Nemzeti Színházban a világnap alkalmából (március 25-én és 27-én) az érdeklődők betekinthetnek a kulisszák mögé, a gyerekek számára pedig rajzversenyt hirdetünk. A miskolci Színháztörténeti és színészmúzeum is várja a látogatókat március 25-én.

▪ SZÍNHÁZ A KULISSZÁK MÖGÖTT

Séta a Miskolci Nemzeti Színház „láthatatlan” tereiben.

Minden érdeklődőnek

2006. március 25., szombat, 16 óra
Találkozó a Nagyszínház előcsarnokában.

Iskolai csoportoknak

2006. március 27., hétfő, 15 óra
Csak bejelentkezés alapján!
bejelentkezés: 46/516-737

▪ SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

Mivel március 27-e hétfőre esik, ami a színházban szünnap, ezért a világnapot március 25-én ünnepeljük. Immár hagyományos módon az előadások előtt hallható lesz a világnapi üzenet, amelyet az idén Víctor Hugo Rascón Banda mexikói drámaíró fogalmazott meg.

Előadások március 25-én:

Hétre ma várom a Nemzetinél - zenés randevú (a Miskolci Páholy előadása) – 19 óra, Nagyszínház

Komámasszony hol a stukker?  - 19 óra, Kamaraszínház

▪ JÁTÉKOS MISKOLCI SZÍNHÁZTÖRTÉNET

A színháztörténeti totó megjelenik az ÉSZAK-MGYARORSZÁG című napilapban és a BORSOD ONLINE (www.boon.hu) oldalain. A helyes megfejtésekhez segítséget találnak a játékosok a Miskolci Nemzeti Színház honlapján (
www.miskolcinemzetiszinhaz.hu), ahonnan át lehet kattintani a www.boon.hu oldalára. A helyes megfejtők között tíz színházi előadásra sorsolunk ki jegyet.

▪ SZÍNHÁZTÖRÉNETI MÚZEUM

A vidék egyetlen színészmúzeuma Miskolcon található, közvetlenül a színház szomszédságában, a Déryné utcában.

A múzeum március 25-én,  9-és 17 között tart nyitva.
Csoportok részére ingyenes a belépés.
A csoportok előzetes bejelentkezését kérjük: 46/327-900

▪ CSIZMÁS KANDÚR rajzverseny

A Csizmás Kandúr című előadáshoz kapcsolódóan rajzversenyt hirdetünk óvodások és általános iskola alsó tagozatosai részére.

Színházi élményeid alapján készíts rajzokat! Rajzold le kedvenc szereplőidet vagy jelenetedet!
A legszebb alkotásokat kiállítjuk, jutalmazzuk.

Beküldési határidő: 2006. április 30.

Cím:  Miskolci Nemzeti Színház
         3525. Miskolc, Déryné u. 1.

További információk a színházi világnapról:

A Nemzetközi Színházi Intézet magyar központjának honlapján (
http://www.itihun.hu/hu-index.shtml)
Nemzetközi Színházi Intézet honlapján (
www.iti-worldwide.org)

/fotó: Strassburger Alexandra/

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„ Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát, és ellátjuk minden jóval nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség a kutya és az ember között."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ