Kezdődik a Vidéki Színházak Találkozója
Dátum: 2006. április 3., hétfő, 8:55
A székesfehérvári és a szolnoki teátrum előadásával szerdán este megkezdődik a Vidéki Színházak Találkozójának idei programsorozata Budapesten.

Az idei programban összesen huszonnyolc előadás szerepel, köztük dráma, zenés játék, gyerekdarab és musical is. A vidéki társulatok két héten át öt fővárosi teátrumban lépnek a budapesti közönség elé: a Thália Színházban, a Nemzeti Színházban, a Merlin Színházban, a Petőfi Csarnokban és a Tivoli Színházban.

A nyitónapon a Székesfehérvári Vörösmarty Színház a Csongor és Tünde című előadással mutatkozik a Thália Színház nagyszínpadán, míg a Szolnoki Szigligeti Színház a Nem félünk a farkastól című Albee-darabot játssza a stúdióban.

Az 1999 óta meghirdetett találkozó idei programjában megtalálható emellett Békés megyei, budaörsi, debreceni, dunaújvárosi, egri, győri, kaposvári, kecskeméti, nyíregyházi, pécsi, soproni, szegedi, szolnoki, tatabányai és veszprémi színházi produkció is.

A közönség megtekintheti egyebek mellett Molnár Ferenc: Liliom, Arthur Miller: Pillantás a hídról, Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, Tasnádi István: Paravarieté, Umberto Eco: A rózsa neve, Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház és Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn című darabját.

A budapesti Nemzeti Színház ezúttal három másik „nemzetis" előadásnak ad otthont (Pécsi Nemzeti Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Győri Nemzeti Színház), de itt vendégszerepelnek majd a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Az udvariasság nem halt meg – csak Angliába menekült."
Duhamel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ