Színházak találkozása
Dátum: 2006. április 3., hétfő, 22:25
Tizennégy produkció szerepel a június 8-án kezdődő Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjában - tudatta a Magyar Színházi Társaság.

A magyar színházi világ legnagyobb rendezvényének előadásait Márton András színművész választotta ki a magyar nyelvterületen általa szemlézett 140 darab közül - írta közleményében a társaság.

A kaposvári Csiky Gergely Színház két produkcióval vesz részt a találkozón. Michael Frayn Veszett fejsze című darabját Mohácsi János, Szép Ernő Tűzoltó című művét Molnár Keresztény Gabriella rendezésében láthatja a közönség.

A budapesti Örkény Színház társulatától Roland Schimmelpfennig Nő a múltból, a szintén fővárosi Katona József Színháztól pedig William Shakespeare műve, a Troilus és Cressida látható. A rendező Ascher Tamás, illetve Silviu Purcărete.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjával szerepel Pécsett, az előadást Vladiszlav Troitskiy rendezte. A Miskolci Nemzeti Színház Paolo Magelli-Alexander Balanescu-®eljka Udovičić Agyő Európa, Európa agyő című művét viszi színre, a rendező Paolo Magelli.

A budapesti Új Színház művészei Vidnyánszky Attila rendezésében Line Knutzon Közeleg az idő című darabjával lépnek fel, a Pécsi Harmadik Színház Háy János Gézagyerek című darabját adja elő, a rendező Vincze János.

A zsűri és a publikum Georg Büchner Woyzeck című darabját a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Friedrich Hölderlin Empedoklész című művét a budapesti Bárka Színház előadásában láthatja. A rendező Mihai Măniuţi, illetve Balázs Zoltán.

A Budapesti Kamaraszínház társulata Jean Anouilh Médeia című darabjával lép fel, amelyet Victor Ioan Frunză rendezett, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei pedig Bodó Viktor rendezésében Manuel Buno Esztrád sokk című művével vesznek részt az eseményen.

Pintér Béla és társulata Budapestről a Pintér Béla által írt és rendezett, Anyám orra című darabbal lép a bírálók és a közönség elé, a budapesti Krétakör Színház és a Thália Színház közösen Henrik Ibsen Peer Gynt című művével jelentkezik.

Jordán Tamás, a rendezvénysorozat ügyvezetője korábban arról tájékoztatott, hogy a június 17-ig tartó találkozó üzleti terve mintegy 180 millió forint, amelyből 140 milliót Pécs városa és a kulturális tárca fele-fele arányban áll. A fennmaradó részt a jegyeladásokból és szponzori hozzájárulásokból fedezik. A jegyeket május 9-től árusítják.

A rendezők valószínűsítik, hogy a fesztivál 10 napja alatt a legtöbb előadást telt ház előtt játsszák majd, és a vendéglátóhelyek is megtelnek vendégekkel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy 50 ezer látogatót vonz, ebből 10 ezren láthatják a versenyprogramban szereplő előadásokat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ