BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Kedden ünneplik a magyar dráma napját
Dátum: 2010. szeptember 20., hétfő, 17:45
Többek között nyílt próbákkal, épületbejárásokkal, tárlatmegnyitóval, díjátadóval várják a közönséget a hazai színházak kedden, a magyar dráma napján.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-iki ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék.

Kedd este az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán tartják az OSZMI és a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett hagyományos díjátadót. Az író húga által alapított Szép Ernő-jutalomban idén hárman részesülnek: Bartis Attila a Vígszínházban bemutatott Romlás című drámájáért, Garaczi László eddigi drámaírói munkásságáért, Tolnai Ottó pedig az életművéért. A jutalmakat Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár adja át.

A dramaturgok díját az évad legjobb magyar drámájáért idén Nádas Péter Szirénének című műve nyerte el. Az elismerések átadása után a díjnyertes drámából Takács Katalin és Huszár Zsolt tolmácsolásában hangzanak el részletek.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Major Tamás arcai című kiállítása a XX. századi magyar színházművészet jeles alakját, a száz éve született Major Tamást mutatja be a róla készült portrék segítségével. A kedden nyíló tárlat mintegy 100 fotó, filmfelvétel, dokumentumok és személyes tárgyak segítségével idézi fel a színész alakját a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Az egri Gárdonyi Géza Színház kedden egész napos programsorozattal várja az érdeklődőket. A nap első felében tartott, Csizmadia Tibor igazgató által vezetett színházbejárásokon részt vevők pincétől a padlásig megismerhetik az épületet és a különböző szakterületek munkáját, valamint személyesen találkozhatnak a társulat tagjaival.

Külön koreográfiával készül az ünnepre a színház tánctagozata, az évad során tervezett előadásokról maguk a rendezők számolnak be, majd este egy kortárs magyar dráma, Horváth Péter Kerti mulatság című darabja zárja a programot.

A Miskolci Nemzeti Színházba ellátogatók kedd délelőtt a teátrum két készülő produkciója - a Menyasszonytánc című klezmer musical és A mindenlátó királylány című mesejáték - nyílt próbájába tekinthetnek bele.

Kedden alakul meg a Veszprémi Operabarátok Köre a veszprémi Petőfi Színházban. A társaság nyitórendezvényén Káel Csaba Bánk bán című operafilmjét vetítik le a Latinovits Zoltán Játékszínben, majd a nézők a rendezővel és a filmben Ottó szerepét éneklő Gulyás Dénessel beszélgethetnek.

A közönséget azonban már az ünnep előestéjén is várják programok: a kultúrák közötti párbeszéd jegyében a Pesti Színház hétfőn az egyik legjelentősebb szlovák társulat, a pozsonyi Astorka Színház vendégjátékának ad otthont. Görgey Gábor nemzetközileg is nagy sikert aratott, Komámasszony, hol a stukker? című abszurd komédiáját szlovák nyelven, magyar felirattal láthatja a közönség.

A Duna Televízió ünnepi műsorfolyamában hétfőn este Térey János Asztalizene című darabját láthatják az érdeklődők a Radnóti Színház Bagossy László rendezte előadásában. Kedden mutatja be a Duna TV Jankovics Marcell Az ember tragédiájából készülő animációs filmjének egyik leglátványosabb jelenetét, a londoni színt, majd Sütő András egyik legmegrázóbb drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját tűzik műsorra Ács János rendezésében, a Győri Nemzeti Színház előadásában. A Sütő András-drámát a Kikötő Extra is feldolgozza, a csatorna kulturális műsorának második részében pedig az Asztalizene kapcsán Térey János és Csányi Sándor színművész lesznek a stúdió vendégei.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„A modern művészetet megérteni körülbelül olyan, mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betűlevesben"
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ