Megnyílt a XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivál
Dátum: 2011. március 28., hétfő, 7:26
A tavalyi évad legjobb kamara előadásai találkoznak Egerben, az Egri Tavaszi Fesztiválon. A Gárdonyi Géza Színház március 27. és április 2. között rendezi meg a XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivált, melyen 11 színház produkciója látható. A programsorozat a Színházi Világnapon kezdődött, melyet 1961 óta ünnepelnek világszerte.

A színház szószólója és eszköze a közösség haladó gondolatainak, amelyeket védelmeznünk kell, ha veszélybe kerülnek. A színház egyetemes kifejezésmód, nyelv, amely a békesség és a megnyugvás üzenetét küldi.” – fogalmazta meg az idei világnapi üzenetet az Ugandában élő Jessica Kaahwa drámaíró, színész, rendező, kutató, melyet Tunyogi Péter olvasott fel a stúdiószínpadon. Így nyílt meg a XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivál. A nézőket Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója köszöntötte. Azt hangsúlyozta, hogy a színház a vélemény, a magatartás és a példaadás hármas egységeként élő kapcsolatot tart a nézőkkel, előadásról előadásra a legközvetlenebb módon hat, akár klasszikus értékeket sugároz, akár társadalmi mozgáshoz, napi aktualitásokhoz fűződő problémát vet fel.

A házigazdák Látogatók című előadásával kezdődött a programsorozat, amely egy egri polgári család szenvedésekkel teli történetét dolgoz fel Kertész Lilly önéletírása alapján.

Mit tehet az ember, ha főnöke egyrészt a világ, vagy legalábbis a Római Birodalom teljhatalmú ura, másrészt egy tébolyult, akitől minden kitelik, azaz Caligula? – erre ad választ
a kecskeméti Katona József Színház és a budapesti Thália Színház Bagó Bertalan rendezte előadás március 28-án, hétfőn este 7 órától.

Székely János Caligula helytartóját 1978-as ősbemutatója óta többször is színre vittek határon innen és túl. A darab olyan általános érvényű morális kérdéseket feszeget, amiknek köszönhetően a dráma mit sem veszít naprakészségéből; a verses tragédia mindaddig érvényes marad, amíg létezik hatalom és a hatalomnak kiszolgáltatott ember.

A stúdiószínpadon 21 órától az egri tánctagozat Idők folyamán című koreográfiája látható. Feledi Jánost a női lelkek, érzések izgatták, az előadás az Órák című film nyomán készült.

Negyedik alkalommal rendezik meg Egerben a fesztivált, előtte Gödöllő és a budapesti Bárka Színház adott otthont a programnak. Idén 11 színház produkciója látható a XXI. Magyar Stúdiószínházi Találkozón. A fesztivált kétévente rendezik meg, a legjobb kamara előadásokkal.

 

 

 

 

pcs

Fotó: Nemes Róbert

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ