Az ország legjobb színpadmestere
Dátum: 2011. december 22., csütörtök, 7:54
A Magyar Teátrumi Társaság kezdeményezte a háttérdolgozók díjazását, akiknek munkája nélkül nem jönne létre estéről-estére előadás. Második alkalommal jelölhettek a színházak. A díj egy bearanyozott csapágy, mely az egymást kiegészítő, segítő munkát hivatott szimbolizálni egy színpadi produkció életében.

Idén az egri Mészáros Sándor az egyik kitüntetett. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagja december 22-én vehette át az ország legjobb színpadmestere elismerést a Békés Megyei Jókai Színházban.

Igazán meglepetés volt ez a díj – mondja Mészáros Sándor. Véletlenül kerültem a színházhoz, katonaság után egy barátomnak köszönhetem, hogy felvettek 1972-ben, amikor az egri színház még Miskolchoz tartozott. Aztán 1985-ben megalakult az önálló társulat, én meg jelentkeztem. Díszítőként, színpadmesterként, majd megbízott műszaki vezetőként dolgoztam. Első perctől kezdve megtetszett a színház, jó volt a megfigyelőképességem, gyorsan tanultam. Nagyon jó szakemberek vettek körül, előbb tőlük lestem el a szakma csínját-bínját, majd elvégeztem az iskolát. Ma már elmondhatom, hogy szinte minden zegét-zugát ismerem a színháznak.

 

 

 


 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A legmagasztosabb dicsőség sokszor a gyalázatból fakad."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ