A természet törvényeinek keretein belül
Dátum: 2005. november 2., szerda, 12:09
A Klauniky Színház és értelmi fogyatékosok közös produkciója látható november 4-én 18 órától a Cseh Centrumban. A tavaly a Cseh Centrumban is nagy sikerrel fellépett brünni Kluniky Színház „ A Törvény, azaz a Természet Törvényeinek Keretein Belül Mérsékelten Haladók Pártja " választási kampánya egy egyedülálló integrációs projekt, formája szerint pedig színházi happening.
A Jaroslav Hašek írásainak motívumain alapuló és az alkotó legendás „pártját” (A Törvény Keretein Belül Mérsékelten Haladók Pártja) felidéző revü egyik fő célja bepillantást engedni az értelmi fogyatékosok világába, gondolkodásmódjukba, és biztosítani nekik azt a – gyakorlatilag nem létező – lehetőséget, miszerint úgy mondják el véleményüket a világról, hogy a többségi társadalom valóban odafigyel rájuk.

A közreműködők a fellépéseknek köszönhetően szerves részévé váltak   (nemcsak) a csehországi kulturális életnek. S a produkció emellett még színházi élményt is nyújt.

Az előadás formája A Törvény, azaz a Természet Törvényeinek Keretein Belül Mérsékelten Haladók Pártja parlamenti gyűlése, ahol a párt tagságát értelmi fogyatékosok, a parlamenti klubok elnökeit a Klauniky Színház színészei játsszák. A különböző témák és megvitatásuk szándékosan eltúlzott, parabolikus, nem hiányozhat a humor, és természetesen az improvizációé a főszerep. Az értelmi fogyatékos képviselők felszólalásai mellett a nézők is beleszólhatnak a diskurzusba.

A mű szerzője és rendezője Zdeněk Mazáč.

A választási kampányt hároméves előkészületek előzték meg, majd 2006. január 26-án került sor az ünnepélyes nyitányra a  brünni Bolek Polívka Színházban.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ