A Krétakör kapta a belgrádi nagydíjat
Dátum: 2006. október 1., vasárnap, 12:23
A Krétakör színház kapta a szombaton véget ért belgrádi nemzetközi színházi fesztivál, a BITEF nagydíját az Anton Csehov műve alapján készült Siráj című előadásáért.

A zsűri indoklása szerint a Schilling Árpád rendezte társulat kivételes rendezõi-színészi alkotást mutatott be, amellyel kulcsot adott a 20. század egyik legnagyobb irodalmi rejtélyének megfejtéséhez, és bebizonyította, hogy Csehovot a ma embere is kortársának tekintheti. (A Krétakör a Sirály „pontos j-és" "elírásával" is tudatni akarja, hogy saját(os) felfogásban dolgozta fel az eredeti Sirályt.)

Az avantgárd színjátszás idén negyvenedszer megrendezett nagy nemzetközi seregszemléjén a közönség az újvidéki színház balett-társulatának A falak beszéde című produkcióját ítélte a legjobbnak.

A közönségdíj ezüst fokozatát, valamint a Politika című tekintélyes napilap különdíját a világhírű koreográfus, Maurice Béjart társulata kapta a Balett az életért című elõadásért. Ebben a XX. századi balett egyik legnagyobb újítója az AIDS két áldozatának, a Queen együttest vezetõ Freddie Mercurynak, és saját táncosának, Jorge Donnak állít emléket.

A Mozart és a Queen zenéjére készült látványos elõadás, amelyhez a kosztümöket Gianni Versace tervezte, a BITEF záró- és egyben a szintén hagyományos belgrádi zenei fesztivál, a BEMUS nyitóműsora is volt. Akárcsak a BITEF-nek, az ugyancsak kéthetes zenei ünnepnek is lesznek magyar vendégei: Kolár Éva karnagy vezetésével elõször a budapesti Monteverdi-kórus ad koncertet, majd Sebestyén Márta és a Vujicsics-együttes lép fel a belgrádi közönség elõtt.

(MTI-Panoráma)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ A világegyetem elmélet nélkül működik."
Teleki László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ