Színházi műhelyek találkozója Egerben
Dátum: 2006. október 25., szerda, 8:49
Gödöllő és Budapest után Egerbe költözik a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek találkozója. November 5 és 12. között tíz előadást láthat a közönség a Gárdonyi Géza Színházban.

Az 1986-ban életre hívott rendezvény hiánypótló szakmai fesztivált jelentett: egyetlen fóruma volt akkoriban nemcsak a vidéki társulatoknak, hanem az elgondolkodtató, politikailag kicsit lázadó előadásoknak is. A program ’88-ban már színházi struktúrán kívüli alternatív produkciókkal bővült, a rendszerváltozás után pedig határon túli színházakat is vendégül láttak.

Az elmúlt húsz évben az egyetlen tiszta profilú hazai stúdiószínházi fesztivál maradt, kulturális értékvédő, értékteremtő szerepe vitathatatlan: áttekintést ad a honi hivatásos vidéki hazai és határon túli alkotómunkáról, bemutatkozási lehetőséget nyújt a tehetséges pályakezdők és a struktúrán kívüli alkotóközösségek számára, valamint a szakmai zsűri által odaítélhető díjak révén támogatja a legjobb alkotóközösségeket. Hogy milyen lesz az idei fesztivál? A színházak előző évadbeli legjobb előadásaiból válogattunk Stuber Andreával – nem volt könnyű, hiszen sokszor az is szerepet játszott, hogy technikailag megoldható-e, utaztatható-e az előadás – mondta Kapuszta Katalin, a fesztivál megálmodója, főszervezője.

A versenyprogram valamennyi eleme „kihagyhatatlan”: vagy a színész, vagy az előadás valamilyen módon kiemelkedő – ajánlja szeretettel a rendezvényt Kapuszta Katalin. November 5 – 12 között újra fellépnek az egri közönség által ismert és kedvelt beregszásziak élükön Trill Zsolttal, mellettük az idei kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiválján több szakmai díjat elnyert szabadkai Záróra és a marosvásárhelyi Valahol Szecsuánban előadások képviselik a határon túli színházakat. Izgalmas vállalkozás a Szabó Máté által rendezett szolnoki Nem félünk a farkastól , a műfaji meghatározásra iróniával-humorral rácáfoló Bagossy László-féle kecskeméti E-chat, vagy a nyíregyházi színház Eastwicki boszorkányok előadása.

Kaposvár két fiatal rendező egyfelvonásos előadásaival, a kabarészámba menő Tűzoltó-val és a Kékszakállú herceg vára prózai változatával lép színpadra, Zsótér Sándor rendhagyó Peer Gynt- rendezését is láthatjuk a Krétakör előadásában, ez az előadás nyerte az elmúlt évadban a „kritikusok díját”. A házigazdák A Pityu bácsi fia című Háy-ördögjátékkal szerepelnek, érdekes összehasonlításra adva alkalmat a beregszásziak azonos művet bemutató előadásával. A fesztivált végül a szakmai zsűri:Szűcs Katalin és Koltai Tamás, -a két legtekintélyesebb színházi lap: a Criticai Lapok, illetve a Színház főszerkesztői- kritikusok és Szabó István, az Országos Színházi Intézet és Múzeum igazgatóhelyettesének szakmai értékelése és a díjkiosztó zárja vasárnap.

pilisy

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ