Rajhona Ádám kapta az idén a Ruttkai Éva-emlékdíjat
Dátum: 2006. december 30., szombat, 22:57
Rajhona Ádám színész vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház szombati házi ünnepségén.

A társulati tagok titkos szavazata alapján az idén jubileumát ünneplõ, huszadik alkalommal odaítélt elismerést a hagyománynak megfelelõen a mûvésznõ leánya, a díjat alapító Gábor Júlia nyújtotta át a Jászai Mari-díjas művésznek.

Az 1927. december 31-én született és 1986 szeptemberében elhunyt Ruttkai Éva Kossuth-díjas, kiváló művész nevét viselõ elismerést minden évben Ruttkai Éva születésének évfordulója alkalmából ítélik oda.

A leadott szavazatokat tartalmazó lepecsételt urnát a Vígszínház nagyszínpadán a Sylvia című elõadás elõtt, annak díszletében megrendezett ünnepségen nyitották fel. A színház művészeti titkára az összes beérkezett szavazatot felolvasta, miközben a társulat tagjaiból álló közönség számolta az egyes művészekre beérkezett voksokat.

A társulat az adott naptári évben bemutatott elõadásokban nyújtott alakítások alapján ítéli oda a díjat. Rajhona Ádám, aki több mint egy évtizede játszik a társulatban, az Élet, mint olyan című elõadásban a szomszéd szerepében, valamint az Eszenyi Enikõ rendezte Az ünnep című darabban, a nagyapa szerepében nyújtott alakításáért kapta az elismerést kollégáitól - mondta Kiss Péter, a színház sajtófõnöke.

Rajhona Ádám elmondta: úgy érzi, ezt a díjat azért kapta, mert egymás után, bár kis szerepekben, de két jó alakítást sikerült megformálnia, és mivel a társulat kedveli, ürügyet talált arra, hogy rá szavazhasson.

Mint mondta, sokat jelent számára, hogy két apró szerep után rá tette le a voksát a társulat, a Vígszínház kiváló színészei között rá esett a választás. Mivel a szavazás titkos, és a társulat anélkül, hogy bárki kényszerítené adja le a voksát, fantasztikus értéke van számára a díjnak - tette hozzá.

Vígszínházi munkái közül, O'Neill Boldogtalan hold című darabjában játszott szerepét idézte fel, amelyben Börcsök Enikõvel és Gálffi Lászlóval dolgozott együtt.

A színésznõ aláírásával díszített Ruttkai-gyűrűvel elsõként, 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a Vígszínház társulata. A kitüntetettek sorában van Eszenyi Enikõ, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskuti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csöre Gábor és Venczel Vera. 2004-ben Harkányi Endre, míg tavaly - harmadik alkalommal - Börcsök Enikõ nyerte el az elismerést.

A szombati ünnepségen a társulat Farkas Antal színművészt, és Lázár Egon gazdasági igazgatót is köszöntötte 85. születésnapja alkalmából.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ A világ Isten bűnbeesése."
Hebbel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ