Magyar Drámaíró Verseny a Tivoli Színházban
Dátum: 2007. január 19., péntek, 15:23
A magyar kultúra napján, hétfőn rendezik meg Budapesten a XII. Magyar Drámaíró Versenyt. Gosztonyi János, Fráter Zoltán és Nényei Pál erre az alkalomra készült egyfelvonásosait a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában mutatják be - közölték a szervezők.

A Magyar Rádió Zrt. és a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány tizenkettedik éve rendez drámaíró versenyt.

A hagyományokhoz híven az idén is három írót kértek fel - három korosztály egy-egy képviselõjét - a versenyen való részvételre. A korábbi évekhez hasonlóan a drámák témáját egy újságcikk adja, amelyet szombaton este a másnap megjelenõ Vasárnap Reggel írásai közül sorsolnak ki - mondta a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az íróknak vasárnap estére kell elkészülniük az egyfelvonásosokkal, amelyeket hétfõn egész nap próbálnak - folytatta Tircsi Anikó. A darabokat hétfõn - a magyar kultúra napján - este láthatja a közönség a Tivoli Színházban megrendezett drámagálán.

A szakmai-társadalmi zsűri a legjobb színészt, a legjobb színésznõt és a legjobb rendezõt díjazza. A közönség is szavazhat a neki leginkább tetszõ mûre - mondta a Tircsi Anikó.

A darabokban Schubert Éva, Tallós Rita, Egri Kati, Karácsonyi Zoltán, Haás Vander Péter, Bank Tamás, Fábián Anita, Szõlõskei Tímea, Szabó Margaréta, Nagy Enikõ, Rák Kati, Verebes Linda, Cs. Németh Lajos, Dolmány Attila, Jánosi Dávid, Dózsa Zoltán, Kovács Ferenc és Zámbori Soma játszik.

Az egyfelvonásos drámákat Kálloy Molnár Péter, Rozgonyi Ádám és Almási Tóth András rendezi. A verseny művészeti vezetõje Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, a „ceremóniamester" Lévai Balázs.

A zsûri tagjai között lesz Magyar Fruzsina dramaturg, Vizi Mária, a Duna Televízió rendezõje, Szayly József, a Magyar Rádió alelnöke, Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója és Siposhegyi Péter író, a verseny alapítója.

Az 1997-ben létrejött XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány célja a magyar színházi kultúra népszerűsítése. Egyik legismertebb rendezvénye a gyorsasági drámaíró verseny. Indult már a megmérettetésen többek között Hernádi Gyula, Spiró György, Szakonyi Károly, Görgey Gábor, Eörsi István, Márton László, Nagy András, Pozsgai Zsolt, Thuróczy Katalin, Háy János és Kiss Csaba is.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„Rettenetes, hogy a valóságot nem lehet megismerni a tények miatt."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ