ARCUS Nemzetiségi Színházi Találkozó
Dátum: 2007. február 10., szombat, 0:13
A Matka (Anya) című produkcióért a Vertigo Szlovák Színháznak adományozta a legjobb előadásnak járó díjat a szakmai zsűri a pénteken véget ért ARCUS Nemzetiségi Színházi Találkozón - közölték a szervezők. A darabot Július Barc-Ivan írta, az előadást Stefan Korenci rendezte.

A Budapesten megrendezett, egyhetes eseményen a legjobb rendezésért járó elismerést Radoslav Zlatan Doric kapta A profi című produkció színpadra állításáért. A darabot Dusan Kovacevic írta és a Magyarországi Szerb Színház mutatta be.

A legjobb férfi főszereplőnek Rusz Milánt választották, aki ugyanebben az előadásban Lábán Lukács, a profi szerepét alakította.

A legjobb női főszereplőnek járó díjat Thirring Violának adományozták. A színésznő a címszerepet játszotta a Vertigo Szlovák Színház Anya című produkciójában.

A legjobb férfi epizódszereplő Dióssi Gábor lett, aki a Budapesti Német Színház előadásában nyújtott kimagasló teljesítményt. Hugo von Hofmannstahl: Jedermann (Akárki) című előadását Frigyesi András rendezte.

A legjobb díszletért járó díjat Paseczki Zsolt kapta az Akárki című produkció tervezői munkájáért (Budapesti Német Színház).

A legjobb jelmezért odaítélt elismerést Tahir Mujicic nyerte el Baron Trenk (Trenk báró) című művének tervezői munkájáért (Pécsi Horvát Színház).

A nemzetiségi nyelvi hagyományok őrzéséért járó díjat a Vidám Barátok Szlovén Amatőr Színjátszó Csoportnak (Apátistvánfalva) ítélték. A társulat Barbér Irén: Kártyázók című produkciójával érdemelte ki a kitüntetést.

A nemzetiségi hagyományok átörökítéséért járó díjat a Hókirálynő Meseszínpad kapta Csemer Géza - Sebestyén Gábor: Csulánó, a vitéz cigány című produkciójának bemutatásáért.

Az anyanyelvű nemzetiségi színjátszás hagyományainak átörökítéséért és továbbfejlesztéséért járó elismerést a Szarvasi Szlovák Színháznak adományozták Jozef Holly: KUBO című produkciójáért, amelyet Gergely András rendezett.

A fiatalok nemzetiségi anyanyelvű színjátszásáért járó díjat a Malko Teatronak ítélte a szakmai zsűri a Bolgár rege című produkcióért.

A népi elemeket felhasználó legjobb zenekompozícióért járó díjat Kollátosz Korgosznak adományozták, a Neaniki Szkini előadásában, Tula Karoni: Kalandozás Odüsszeusszal című produkciójának zeneszerzői munkájában nyújtott kimagasló teljesítményéért.

Az ARCUS Nemzetiségi Színházi Találkozó programjában idén tizenegy magyarországi nemzetiség tizenöt színházi műhelyének produkciói szerepeltek.

A nyolc nap alatt német, bolgár, roma, szlovén, szlovák, szerb, ukrán, román, horvát, lengyel, és görög nemzetiségi  színházak előadásait láthatta a közönség. A seregszemle történetében először díjazta szakmai zsűri az előadásokat.

A találkozót a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatallal együttműködve ötödik alkalommal rendezte meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ Még a trónszéken is kifényesedik a nadrág."
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ