
A kiemelt produkciókat Dömölky János választja ki mintegy 130, általa szemlézett darab közül. A filmrendező eddig 99 előadást nézett meg, és április 1-ig leadja a 6-6 hazai nagyszínházi és stúdió-darabot, valamint az 1-1 határon túli nagyszínházi és stúdió-produkciót tartalmazó listát - tette hozzá Jordán Tamás.
Az ügyvezető, aki egyben a Nemzeti Színház direktora is, beszámolt arról, hogy a magyar színházi élet legnagyobb és legrangosabb rendezvényét további 150-200 úgynevezett off-program - egyebek mellett koncertek, kiállítások, közönségtalálkozók és táncprogramok - színesítik.
A sajtótájékoztatón elhangzott: az előadásokat a színházakon kívül a tettyei színpadon, a Káptalan utcai szabadtéri színpadon és az Anna-udvarban tartják.
Jordán Tamás szólt arról, hogy a POSZT idei költségvetése a kulturális tárca támogatásának csökkenése miatt a tavalyinál 20 millió forinttal kevesebb, összesen 140 millió forint. Így a szervezőknek takarékos gazdálkodást kell folytatniuk, hogy a kisebb költségvetésből is a megszokott magas színvonalon valósuljon meg a találkozó.
A jegyeket május 8-tól árusítják 2000-3500 forint közötti áron, a belépők 40 százalékát a szakma képviselőinek tartják fenn.
A rendezők szerint valószínű, hogy a fesztivál 10 napja alatt a legtöbb előadást telt ház előtt játsszák majd, és a vendéglátóhelyek is megtelnek vendégekkel.
A POSZT keretében 2006-ban a 14 versenydarab 24 előadását 8.600 érdeklődő kísérte figyelemmel, a 40 helyszínen megrendezett 215 off-programra 45-50 ezer ember volt kíváncsi.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |