Vidéki Színházak Találkozója
Dátum: 2007. április 5., csütörtök, 13:15
A Vidéki Színházak Találkozója keretében idén 18 vidéki teátrum 25 előadása látható 4 fővárosi helyszínen – mondta el Megyeri László, a fesztivált szervező Thália Színház igazgatója a rendezvényről tartott csütörtöki tájékoztatón.

A 8. vidéki színházi seregszemlén, árpilis 15. és május 4. között mutatják be a teátrumok az általuk kiválasztott darabokat Budapesten.

A színházakat sújtó csapások közepette nagy áldozat a fesztiválon való részvétel és a szervezés is, de ez annyira fontos kulturális vállalkozás, hogy meg kell rendezni - hangsúlyozta Megyeri László.

Ismertetése szerint a helyszínek száma idén is bővült: a Thália Színház és a Nemzet Színház mellé tavaly csatlakozott Petőfi Csarnokon kívül idén először az Új Színházban is játszanak a vidéki társulatok. A fesztiválon 25 előadást - drámát, vígjátékot, musicalt - tekinthetnek meg az érdeklődők.

Meczner János, a Thália Színház művészeti vezetője a nehéz helyzetben levő vidéki színházak elismerésének tartotta, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) idén először több vidéki darabot válogattak be, mint fővárosit.

Az egri Gárdonyi Géza Színház például a fővárosi találkozón is egy POSZT-ra válogatott darabot, a Párnaembert, a debreceni Csokonai Színház pedig a Liberté '56 című művet mutatja be - említették a teátrumok képviselői.

A találkozó nyitó darabját bemutató Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata eredetileg a Jégszirom című előadással készült, de a főszereplő Szakácsi Sándor közelmúltbeli halála miatt a Vaknyugat című művet játsszák.

A Pécsi Nemzeti Színház Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színésznő főszereplésével a Nem félünk a farkastól című előadást, a szolnoki Szigligeti Színház pedig az Elnöknők című Werner Schwab-darabot mutatja be.

A találkozón a győri, a nyíregyházi, a tatabányai, a kaposvári, a dunaújvárosi, a békéscsabai, a soproni, a veszprémi, a kecskeméti, a budaörsi, a zalaegerszegi, szegedi és a miskolci társulatok is bemutatkoznak.

Az állami támogatás nélkül, 1999 óta évente rendezett találkozó célja, hogy Budapest színházszerető közönsége megismerhesse a vidéki teátrumok művészeit, előadásait.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Az az ember, aki csakis önmagát szereti, semmit sem gyűlöl annyira, mint egyedül maradni önmagával."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ