Csapó Virág kapja idén a Domján Edit-díjat
Dátum: 2007. december 14., péntek, 15:11
Csapó Virágnak, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésznőjének ítélte idén a Domján Edit-díjat a színésznő nevét viselő alapítvány kuratóriuma – közölte a szervezet pénteken.

Tájékoztatásuk szerint az alapítvány, melynek célja Domján Edit nevének, emlékének megőrzése, 1992-ben a Jászai Mari-díjas színésznő születésnapján, december 25-én adta át először a tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére létrehozott díjat.

Az elismerést minden évben decemberben, a vidéki színházak javaslatai alapján ítélik oda - írják, emlékeztetve arra, hogy Domján Edit 7 évig játszott vidéken, a szegedi Nemzeti Színházban.

Csapó Virág színművésznő a Színművészeti Főiskola elvégzése, 1993 óta a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. Jelenleg a Znamenák István rendezte Fekete Péterben, Móricz Zsigmond Úri murijában, Georges Feydeau Tökfilkó avagy a Hülyéje című bohózatában, valamint a kaposvári színház 56-os darabjában, az 56 06 / őrült lélek vert hadak című előadásban láthatja a közönség. Több filmben is szerepelt, köztük Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című alkotásában. A nézők a Barátok közt című tévésorozatban is láthatták Csapó Virágot.

A Domján Edit-díjat az elmúlt években Jónás Judit, Pregitzer Fruzsina, Varju Olga, Palásthy Bea, Majzik Edit, Fekete Gizi, Dimanopulu Afroditi, Varga Zsuzsa, Danyi Judit, Létai Dóra, Szabó Márta, Varga Éva, Müller Júlia, Kovács Edit, Borsos Beáta, Dósa Zsuzsa és Nádasy Erika vehette át.

A közlemény szerint Csapó Virágnak a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán adja át a díjat pénteken este, az előadást követően Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az 1972-ben elhunyt színésznő emlékét őrző alapítványt 1991-ben Almási Éva, Avar István, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Lőte Attila, Mándy Iván, Nagy Anna, Petrovics Emil, Psota Irén, Szabó Gyula és Szinetár Miklós hozta létre.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Bármiben hiszel is, meghalsz, de ha semmiben sem hiszel, már élő halott vagy."
Kertész Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ