Idén is Kolibri Fesztivál a Jókai téren
Dátum: 2005. szeptember 6., kedd, 14:10
A Kolibri Színház évadnyitó rendezvényét - idén immáron 14. alkalommal - rendezik meg a Jókai téren, szeptember 3-4. között.

***A Kolibri Színház sajtóközleménye***

 A színház előtti játszótéren két színpadon, színházunk előcsarnokában, illetve színpadán kínálunk változatos előadásokat nézőinknek. Rossz idő esetén színháztermünkben és annak előcsarnokában várjuk az érdeklődőket. Az előadások ingyenesek reggel 10-től késő délutánig folyamatosan tartanak, rövid ebédszünettel.
Idén a határon túli magyar fellépők állnak a rendezvény fókuszában.
Fesztiválunk idején, az előadások között a Kolibri Harsona Quartett játszik.
Mindkét este, az előadások után, a közreműködőkkel és minden érdeklődővel szakmai beszélgetést tartunk, melyet Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezet.
 A második fesztiválnap záróakkordjaként kerül sor a tavalyi évben alapított Michel Indali-díj átadására, mellyel a zsűri azt az előadást jutalmazza, mely leginkább méltó az elhunyt nagyszerű magyar-francia bábművész szelleméhez, színházi hagyatékához.
A fesztivál támogatói: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivalala és a Terézvárosi Művelődési Közalapítvány.
 
Szeptember 1-től színházunk közönségszervezésén jegyek és bérletek válthatók most kezdődő évadunkra; valamint, szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a GLITTERBIRD – művészet a legkisebbekért című októberi programunkat, mely a 0-3 éves korú gyerekeknek és szüleiknek kínál 3 nap alatt 8 előadást a Kolibri Színházban egy Európai Uniós együttműködés keretében.
 A Glitterbird – művészet a legkisebbekért budapesti fesztivál és szimpózium ideje alatt három magyar előadása mellett egy francia, két norvég, két dán produkciót, valamint egy finn kiállítást láthatnak nézőink. Részletes műsorért, jegyekért és információkért a szervezési osztályhoz fordulhatnak a 311-0870-es telefonszámon!


XIV. Kolibri Fesztivál programja

2005. szeptember 3-4.

Helyszín: VI. kerület, Jókai téri játszótér és a Kolibri Színház (VI., Jókai tér 10.)

Tel,: 311- 08 -70, 312 -06- 22, www.szinhaz.hu/kolibri, mailto:kolibri@szinhaz.hu

A BELÉPÉS DÍJTALAN – MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK.

Műsorvezetők: Kolibri Hölgy: Sallai Virág és Kolibri Úr: Ruszina Szabolcs

Szeptember 3. (szombat)

10.00 ALBERT PÉTER: MESEMALAC

Batyu Színház, Budapest

Szabadtéri produkció

10.50 GIGANTOCIRCUS

Figurina Animációs Kisszínpad, Tinnye

Szabadtéri produkció

11.40 VINCZE LÁSZLÓ: MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A KOLOZSVÁRI BÍRÓ

Keljfeljancsi Komédiás Kompánia, Románia

Szabadtéri produkció

14.00 BODNÁR ZOLTÁN: A KISMALACOK ÉS A KANDÚR

Kolibri Színház, Dajka Margit Színész- és Bábszínészképző Stúdió, Budapest

Szabadtéri produkció

14.30 FESZTIVÁLMEGNYITÓ

Köszöntőt mond: Verók István, Terézváros polgármestere

14.40 WEÖRES SÁNDOR: CSALÓKA PÉTER

Madzag Bábegyüttes, Kecskemét

Szabadtéri produkció

15.45 RAGNHILD NILSTUN: AZ APUKA

Kolibri Színház, Budapest

Színházterem

17.00 MÓRA FERENC: CSICSERI TÖRTÉNET

Bóbita Bábszínház, Pécs

Szabadtéri produkció

17.45 LÓVÁ TETT KUPEC – MAGYAR NÉPMESE alapján írta NÉDER NORBERT

Ládafia Bábszínház, Biatorbágy

Szabadtéri produkció

19.00 FESZTIVÁL-MEGBESZÉLÉS

vezeti: Szűcs Katalin Ágnes kritikus

Színházi előcsarnok

Szeptember 4. (vasárnap)

10.00 PIERRE GRIPARI: MESÉK A BROCA UTCÁBÓL

Kolibri Színház, Dajka Margit Színész- és Bábszínészképző Stúdió, Budapest

Szabadtéri produkció

11.00 ZALÁN TIBOR: PAPRIKA JANCSI VISSZATÉR

Bartha Tóni Bábszínháza, Göd

Szabadtéri produkció

12.00 GRIMM – POZSGAI: HOLLE ANYÓ

Fabula Bábszínház, Budapest

Színházterem

14.00 BALOGH RÓBERT: MÁTYÁS KIRÁLY SZÁRNYAI

Márkuszínház egy Bábszínház, Pécs

Szabadtéri produkció

15.20 H. NAGY KATALIN: MESEMONDÓ CSODAVERKLI

Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Szabadtéri produkció

16.15 KIPLING nyomán RUMI LÁSZLÓ: A MAGÁNYOSAN SÉTÁLÓ MACSKA

Szabadkai Gyermekszínház, Jugoszlávia

Színházterem

17.25 AZ ÉLET VIZE – NÉPMESE

Árgyélus Színház, Szlovákia

Szabadtéri produkció

18.25 KEMÉNY HENRIK KÖSZÖNTŐ

18.30 A MICHEL INDALI-DÍJ ÁTADÁSA

18.45 FESZTIVÁL-MEGBESZÉLÉS

vezeti: Szűcs Katalin Ágnes kritikus

Színházi előcsarnok

AZ ELŐADÁSOK KÖZÖTT A KOLIBRI HARSONA QUARTETT MUZSIKÁL

A FESZTIVÁL FŐVÉDNÖKEI:

Dr. Schiffer János, Budapest Főváros főpolgármester – helyettese és

Verók István, Terézváros polgármestere

TÁMOGATÓINK:

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,

Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala

TERMA Terézvárosi Művelődési Közalapítvány

A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Eső esetén minden programot a színházteremben és az előcsarnokban tartunk. (ebben az esetben időpontváltozások lehetségesek!)

Forrás: kultura.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Aforizmák
„ Hősnek lenni a legrövidebb lejáratú foglalkozás a földön."
Rogers
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ