BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Esmények
A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.
Esmények
Venczel Vera színésznő vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház szerdai ünnepségén.
Esmények
Az Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című produkció kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhe gálaestjén vasárnap a Magyar Színházban, ahol Törőcsik Mari átvette korábban odaítélt életműdíját.
Esmények
A Nemzeti Színház Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabja lett a legjobb előadás a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), ahol a legtöbb díjat szintén a budapesti teátrum művészei vehették át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaest keretében.
Esmények
Mucsi Zoltán, a Bárka Színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat, a negyedik alkalommal átadott elismerést a díjat alapító Pokorni Zoltán (Fidesz) a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adta át a Mozaik Színészünnep keretében a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, vasárnap este.
Esmények
A színházi világnap (március 27.) alkalmából az idén is odaítélték a Gobbi Hilda-, a Soós Imre-, a Hevesi Sándor- és a Vámos László-díjakat. Negyedszer szerepel az elismerések között az Amphiteátrum-díj, amelyet a Szabadtéri Színpadok Szövetsége hozott létre - közölte a hétfő esti budapesti jótékonysági és díjátadó gálát szervező MASZK Országos Színészegyesület.
Esmények
Első alkalommal ítélték oda a Kállai Ferenc-életműdíjat: az elismeréssel Avar István színművészt és Breuer Ottó nyugalmazott főügyelőt tüntették ki a Magyar Színházban a színházi világnapon.
Esmények
A magyar színház legérdekesebb produkcióinak bemutatása mellett innovatív külföldi előadásokkal várja a közönséget szombattól egy héten át a IX. Kortárs Drámafesztivál Budapest (KDF), melynek díszvendége az Amerikai Egyesült Államok.
Esmények
November 27. és december 4. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált Budapesten, több helyszínen, változatlan céllal: a magyar színház legjobbjait bemutatni külföldi vendégeinknek, valamint innovatív külföldi előadásokat kínálni a magyar közönségnek.
Esmények
Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból több színházban különleges programmal várják a közönséget, de kiállítás, szoboravatás és díjkiosztó is szerepel az ünnepi programban.
Esmények
Szeptember 10-én indul az Alternatív Színházi Szemle a Merlinben, ami 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle – az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
Esmények
A legjobb nagyszínpadi előadásnak járó Dottore-díjat vehette át a szombat esti gálán az egri Gárdonyi Géza Színház társulata.
Esmények
Első díjat nyert Scherer Péter a Klamm háborúja című monodrámában nyújtott alakításával a belgrádi Pinocchio színházban megrendezett 35. monodráma- és pantomimfesztiválon - közölte hétfőn a verseny zsűrije.
Esmények
Átadták az Ararat-díjat a Bárka Színházban pénteken: a közönség az idén Kálid Artúrt és Varga Anikót találta a legjobbnak.
Esmények
A Magyar Teátrumi Társaság kezdeményezte a háttérdolgozók díjazását, akiknek munkája nélkül nem jönne létre estéről-estére előadás. Második alkalommal jelölhettek a színházak. A díj egy bearanyozott csapágy, mely az egymást kiegészítő, segítő munkát hivatott szimbolizálni egy színpadi produkció életében.
Esmények
A szerzőké és a szövegeké lesz a főszerep a Pesti Színházban vasárnap: a magyar dráma napját a Vígszínház Galgóczi Erzsébet Egymásra nézve című darabja felolvasószínházi változatának és a Kamaszba-zárva című jelenetíró-pályázat legjobbjainak bemutatásával köszönti.
Esmények
Kényes politikai darab, több híres rendező és sok tánc - így összegezhető a nyári Avignoni Színházi Fesztivál programja. A francia városban július 6. és 26. között több mint 30 színházi és táncelőadást láthat a közönség.
Esmények
Bodó Viktor Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című Peter Handke-mű színrevitelével elnyerte pénteken a legjobb külföldi rendezés díját a moszkvai Arany Maszk fesztiválon. A darabot a grazi Schauspielhaus hozta el az orosz fővárosba.
Esmények
A tavalyi évad legjobb kamara előadásai találkoznak Egerben, az Egri Tavaszi Fesztiválon. A Gárdonyi Géza Színház március 27. és április 2. között rendezi meg a XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivált, melyen 11 színház produkciója látható. A programsorozat a Színházi Világnapon kezdődött, melyet 1961 óta ünnepelnek világszerte.
Esmények
Bán János színművész, a budapesti Katona József Színház tagja Trebbia Európai Díjat kapott művészeti tevékenységéért vasárnap Prágában.
Esmények
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét veheti át szombaton Bródy Vera báb-, díszlet- és jelmeztervező a Párizsi Magyar Intézetben (PMI) - tájékoztatta az MTI-t a kulturális központ.
Esmények
Különdíjjal jutalmazták a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein terv című színdarabot a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon (BITEF) – jelentették szombaton szerb hírügynökségek.
Esmények
Többek között nyílt próbákkal, épületbejárásokkal, tárlatmegnyitóval, díjátadóval várják a közönséget a hazai színházak kedden, a magyar dráma napján.
Esmények
Életműdíjat kapott Harkányi Endre, míg a legjobb nagyszínpadi, illetve a kamaraszínpadi előadásért járó elismerést az egri Gárdonyi Géza Színház, illetve a budapesti Manna Produkció művészei vehették át a szombaton befejeződött nyíregyházi Vidor Fesztiválon.
Esmények
Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle – az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér fel ésszel."
La Rochafoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ