Amit az idei POSZT-ról már tudni lehet
Dátum: 2006. március 1., szerda, 8:31
A szép számban megjelent újságírók jelenlétében ismertették az idei, immár VI. POSZT eseményeivel kapcsolatos információkat a POSZT vezetői – Jordán Tamás és Simon István fesztiváligazgatók –, valamint dr. Toller László – Pécs Megyei Jogú Város polgármestere –, Vajda Márta – a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára –, Márton András – a versenyprogram válogatója –, Máté Péter – az OFF-programok koordinátora – és Stenczer Béla, a POSZT jegyiroda vezetője.

Amit már most lehet tudni:

– A tervek szerint nem változnak a jegyárak, tehát a versenyprogramok legmagasabb helyárai 3.500 forintba fognak kerülni idén is.

– Márton András elmondta, hogy már most – a 120. előadás megtekintése után – biztos néhány meghívandó versenyprodukcióban, amelyeket csak április 1-jén, egy újabb sajtótájékoztató keretében fog kihirdetni, a teljes listával együtt.

– 150-200 OFF-program várható idén is, amelyek között ismét üdvözölhetjük Varnus Xaver orgonahangversenyét. További csemegének ígérkezik egy japán színház vendégszereplése, továbbá az újra összeállt Rapülők Együttes koncertje és a Dunai Tamás nevével fémjelzett Musical Show ismert énekesek és színművészek közreműködésével.

– A Pécsi Nemzeti Színház április 1-jén 19 órakor kezdődő Vízkereszt, vagy bánom is én című előadásán lehet jelentkezni a közönségzsűribe.

FIGYELEM:
kizárólag pécsi, vagy baranyai lakosok jelentkezését várjuk, és felhívjuk figyelmüket, hogy szállásról és ellátásról minden szerencsés kiválasztottnak magának kell gondoskodnia.

– A szakmai beszélgetéseket idén az MTV Kultúrház című műsorából is ismert Galamb vezeti.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ