Akinek csak a csodán járt az esze
Dátum: 2006. március 1., szerda, 13:25
A csoda bennünk él. Ott van mindnyájunkban, és bújócskát játszik velünk. Kereshetjük akár egy életen át, de akkor sem biztos, hogy rátalálunk. Houdininek mégis sikerült. Nem kereste, nem tanulta, és egyáltalán nem próbálta megfejteni a titkot. Csupán egyetlen dolgot tett: hitt benne. – Ismét látható a 2005. októberében bemutatott új magyar musical, a Houdini.

A musical Houdini életét mutatja be. Gyermekkorát, családját, szerelmét, és azt a bizonyos csodát. A darab elején egy csuklyás ember jelenik meg, arcát nem látni. Sejtelmesen beszél egy bizonyos Harry Houdiniről, a félelmetes mutatványról, a Csodáról. Ezalatt a háttérben látjuk a híres mutatványát, ami hirtelen a felénél megszakad, s időben visszaugrunk a kezdetekhez (kerettörténet). Ekkor kezdődik a valódi történet. Történet a Weiss házaspárról, a két fiúkról, Erikről, és Theóról. Erik (a későbbi Houdini) még kisfiú, amikor Budapestről New Yorkba költöznek. Már gyerekként is fura dolgokat csinált. Az iskolából megérkezve büszkén meséli anyukájának, milyen sokáig lent maradt a víz alatt, és az sem okoz neki gondot, hogy a lakattal zárt szekrényből kivegye a meleg pitét. Viszont annál nagyobb probléma féltékeny bátyja, Theo. A fiúk aztán kisgyermekből hirtelen fiatal férfivá érnek, a színen Theo egy dalt énekel apjának Erikről.

„Ő téged semmibe vesz, hisz semmit sem tesz Mellette beteg, vagy béna lehetsz Mit tett mondd az öcsém, gyermekkora óta Mennyit kell bánkódnunk apám, miatta még”

A 20 éves Eriknek valóban csak a csodán jár az esze. Robert Houdin, a mágus útját szeretné járni. A mágusét, aki képes volt elfogadni a csodákat. A mágusét, aki vakon is látott. Persze, a szülők, és testvére kétkedve fogadják Erik bejelentését, miszerint ő mostantól Harry Houdini. Terve az, hogy Theóval együtt a Houdini testvérekként váljanak híressé. Kijelentését tett követi, szüleinek mutat egy varázslatot bátyja közreműködésével. A régóta betegeskedő apa ekkor rosszul lesz, mindenki ijedten rohan hozzá, de már késő. Meghal. Erik egy dallal búcsúzik tőle: „Nélküled, mondd ki leszek én Ne öld meg bennem a csodát Valaki elhiszi Más megszegi Az élet szabta minden szabályt”

A színen ismét feltűnik pár másodpercre a rejtélyes csuklyás, majd ugrunk az időben, és a Houdini testvérek előadásába csöppenünk. A konferanszié elmondja, hogy már nyolc éve kápráztatják el a közönséget a testvérek.

Pontosabban csak Harry az, aki bárkit is elkápráztat. Még a gyönyörű énekesnőt, Bess-t is. A fiatalok egy pillanat alatt egymásba szeretnek. A lány nem csak a felesége lesz Harrynek, hanem a segítője is. Ezentúl ő van mellette a mutatványainál, és nincs többé Houdini testvérek. Theo kiborul, féltékenysége most Bessre irányul. Annyira sértődött, hogy el sem megy Harry új mutatványára, ami a rendőrőrsön zajlik. Houdini fogadást kötött a rendőrfőnökkel, hogy leláncolva is képes kiszabadulni egy bezárt cellából. Újságírók hada várja már a börtön előtt, az emberek persze kétkednek benne. A mutatvány azonban olyan sikeres, hogy ajánlatot kap egy európai turnéra. London, Párizs, Róma… Csak ez lebeg a szeme előtt, és az esély a hírnévre. Esély arra, hogy megvalósítsa a csodát.

Aláírja a szerződést, és egyedül utazik el. Bess magára marad, úgy érzi, Houdini épp úgy eldobta, mint annak idején Theót. Ennek ellenére szerelme csak erősödik, és vár férjére. Theo azonban kihasználja az alkalmat, és szerelmet vall Bessnek. A lány persze csak barátilag közeledik hozzá. Houdini ezalatt Párizsban jár, ott kapja a sürgönyt anyja haláláról. Azonnal hazautazik, épp időben, mert Bess és Theo egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Theo ismét kikel önmagából, mindenért Houdinit vádolja. A következő jelenet egy egyetemen játszódik, ahol a híres Houdini mester a vendég. Kétkedő diákok faggatják, de ő folyton csak a csodáról beszél:

„Önök egyetemisták. Mindent koordinátákban, és szabályokban képesek értelmezni. Önöket már rég megrontotta az egyetem. Egy percre felejtsenek el mindent, amit eddig tanultak. Emlékeznek arra a pillanatra, amikor megszülettek? Térjenek vissza ehhez az időpillanathoz. Amikor még nem kérték számon a koordinátákat. A Csoda nem levezethető. A csodát meg kell élni.”

Megpróbálja bebizonyítani, hogy koncentrációval sok mindent el lehet érni, de egy rossz mozdulat miatt összeesik. Kórházba kerül, betegágyánál is a csodáról énekel: „Élj meg, élj át a csoda csakis én vagyok Nem show, mi lepereg a színpadon Bízd rám, hidd el, bele soha nem halok”

Bess, és Theo is nagyon megijednek, Theo Houdini bocsánatát kéri:

„-Nem akarlak elveszíteni. -Nincs olyan szerencséd öcsikém. Még nem történt meg a csoda.”

Houdini az utolsó mutatványra készül. Arra, amihez nem kell illúzió, nem kell trükk. Arra a mutatványra, amiben végre megtalálhatja, átélheti a csodát: a Kínai vizes kamra. A nézőtéren Bess, és Theo izgul. Houdini elkezdi a produkciót. Azt a produkciót, amit a darab legelején is láttunk már. Akkor a kínai kamrás mutatvány megszakadt, most végignézhetjük, mi történt valójában. Houdini rosszul lesz, összeesik és meghal. Hát még sem sikerült? Nincs csoda? Nem létezik?

A függöny összemegy és Bess lép elő, furcsa érzése támad, reszket és érzi továbbra is Houdini jelenlétét. A háttérben megjelenik a csuklyás és elkezdi táncszerűen pörgetni Bess –t. Majd megállnak, s ebben a pillanatban leveszi csuklyáját a rejtélyes alak. Az alak, akinek most már a nevét is tudjuk: Harry Houdini. Az ember, aki megtalálta a csodát, az ember, aki megszökött a halál elől. Ez nem egy rejtvény, amit meg kell fejteni, és nem is egy feladvány, amit meg kell oldani. Ez csoda, amiben csak hinni kell.

IDŐPONT: MÁRCIUS 11. SZOMBAT, 15-órakor és 19-órakor

HELYSZÍN: Klebelsberg Kuno Művelődési Központ
                   Bp. II. Pesthidegkút, Templom u. 2-10.

                         Varga Bálint – Kal Pintér Mihály

                                         Houdini

                             -musical két felvonásban-

Erik Weisz/ Harry Houdini                      Timkó János/Solti Ádám         

Theo/ Erik testvére                                 Pászti Károly/Kovács Zoltán

Bess/ Erik felesége                              Vágó Bernadett /Péter Barbara

Cecília/ Erik mamája                                     Stróbel Dóra

Martin Beck/ Houdini menedzsere                     Egyházi Géza

Sámuel/ Erik papája                                         Habdák Péter

Kis Erik                                                             Pataki Viktor

Kis Theo                                                               Veres Lajos

Floral Sisters                                            Lukács Linda, Sárközi Ilona

Rendőrkapitány                                                          Vér Balázs

Konferanszié                                                            Hoffner László

Párizsi énekes                                                        Egyházi Géza

Egy egyetemista                                                         Kiss Tamás

Párizsi festő                                                               Házi Döme      

Párizsi dáma                                                              Ádám Rita

Kórus/ Kórus szólisták:

Pataki Szilvi, Tilly Szandra, Ádám Rita, Verhás Viki, Habdák Péter, Máthé Evelin, Pálházi Zoltán, Sárközi Ilona, Hoffner László, Lukács Linda, Vörös Niki, Vér Balázs, Bóna Gábor, Kovács Ferenc, Házi Döme, Kiss Tamás

Zeneszerző: Varga Bálint

Szövegíró: Kal Pintér Mihály

Rendező: Horváth Zoltán

Karvezető: Halkovics Ágnes

Koreográfus: Solti Ádám

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ