Új produkciók a Szegedi Nemzeti Színházban
Dátum: 2006. március 30., csütörtök, 7:38
Mechanikus narancs, Beszélő fejek, Aranykoporsó és Mozart táncok – ezek a Szegedi Nemzeti Színház áprilisi bemutatói.

A szegedi színház direktorának, Székhelyi Józsefnek a rendezésében mutatják be április 6-án Alan Bennett Beszélő Fejek című darabját, amely három monológ füzére. Fekete Gizi, az egyik „beszélő fej" elmondta, hogy nagyon régen érintette meg szerep annyira, mint ebben a darabban. Az előadás másik két színésze Pásztor Erzsi és Megyeri Zoltán.

A Költészet Napja előtt Galkó Bence A holló című előadásával tiszteleg a Szegedi Nemzeti Színház. Edgar Allan Poe művét Székhelyi József, Borovics Tamás, Gömöri Krisztán és Galkó Bence előadásában hallhatja a közönség. A színészek Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád fordításai mellett a vers eredeti, angol nyelvű sorait is megszólaltatják.

Bal József Mechanikus Narancs című előadását a szegedi egyetemisták mellett a rendszeres színházlátogatók is izgatottan várják, különösen azért, mert a darab zenéjét a szegedi származású Czutor Zoltán írta, tizenéves, hódmezővásárhelyi fiatalokból álló zenekar játssza, a főszerepben pedig Járai Máté lép színpadra.

A Szegedi Nemzeti Színház Vántus István születésének hetvenedik évfordulójáról az Aranykoporsó című operával emlékezik meg, melyet Toronykőy Attila rendez és Kardos Gábor karmester vezényel.

A megemlékezések sorába kapcsolódik a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, a Mozart táncok című est is, melyet Juronics Tamás és három fiatal táncos-rendező, Barta Dóra, Fodor Zoltán és Nagy Zoltán koreográfiái alkotnak. Az emlékév kapcsán Juronics olyan Mozart-darabokat válogatott össze, melyek játékosságukkal, életörömükkel az életmű vidám sokszínűségét mutatják meg.

A zeneszerető közönséget mindezek mellett a Musical hangjai című est és a New-C ül a fűben címet viselő Bolyki Brothers-show várja.

A vidámságra vágyó nézőket Sándor György Lyukasóra című önálló estjével nevetteti meg áprilisban Szegeden.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Az elme betegségei sokkal pusztítóbbak, mint a test betegségei."
Cicero
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ