BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Feljelentés Vörösmarty Színház felújítása miatt
Dátum: 2009. október 29., csütörtök, 8:38
Büntetőfeljelentést tesz és kártérítési pereket indít a székesfehérvári önkormányzat a Vörösmarty Színház négy évvel ezelőtti felújítása miatt - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A napilap szerint az önkormányzat csődbűntett miatt tesz ismeretlen tettes ellen feljelentést, miután a város szerint idén nyáron nem véletlenül menekült felszámolási eljárásba a székesfehérvári színház 2005-ös átfogó rekonstrukcióját végző cég.

A Népszabadságnak nyilatkozó Bóka Viktor jegyző szerint mindenképpen gyanús, hogy a társaság felszámolásának megindítására épp akkor került sor, amikor kiderült, hogy az önkormányzat több százmillió forintos kárigénnyel kíván fellépni vele szemben. A város jegyzője szerint ki kell deríteni, hogy miért került 4,6 milliárd forintba a rekonstrukció, ha az épületre a friss szakértői vélemények szerint ennél lényegesen kevesebbet költöttek.

A jegyző a hónap elején sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a színház felújításával kapcsolatos kivitelezési hibák garanciális költségeire nettó 440 millió forint kárigényt jelentett be a város.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ