BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Made in China
Dátum: 2009. november 2., hétfő, 10:40
November 7-én és 8-án 20-órától látható Láng Annamária: Made in China című előadása a Krétakör produkciójában, a MU Színház kávézójában.
Láng Annamária több mint tíz éven keresztül a Krétakör Színház vezetõ színésze volt, a társulat megszűnése óta vendégként játszik különbözõ színházakban és önállóan dolgozik. 2007-ben mutatkozott be elõször rendezõként is, PestiEsti című elõadását állandó alkotótársával Nagy Fruzsina látvány- és jelmeztervezõvel közösen készítették, a bemutatót a Trafóban tartották.

A Made in China-t 2008-ban mutatták be, azóta több különbözõ helyszínen (színházakban, kávézókban, kulturális terekben) folyamatosan játsszák. Az elõadás alapját Nyíri Pál Kínai történet című, szociológiai igényű riportja adja, melyet egy Budapesten élõ kínai nővel készített. Láng Annamária (az interjú teljes szövegét használva) ennek a nőnek a történetét meséli el: a gyerekkorát még Kínában, Magyarországra kerülését, mindennapi harcait a boldogulásért. Az elõadás külön érdekessége, hogy a prózai részekkel egyenrangúan szerepel benne a kortárs komolyzene. Egy fiatal zeneszerzõ Sztojanov Georgi kifejezetten erre az előadásra komponált műveit szólaltatja meg Koltai Kata gitáron és énekli el Bodrogi Éva koncerténekesnő.

Az előadás szövege Nyíri Pál Kínai történet című riportjának felhasználásával készült.
      
„Kínaiakkal nem merek ennyit beszélni, mert mindjárt átlátnának rajtam. Csak üzletrõl beszélek velük. Étteremben igyekszem távol ülni a többi kínaitól. De veletek szabadon beszélek, mert ti úgyse értitek meg.”

közreműködők:

Bodrogi Éva
(ének)
Koltai Kata (gitár)
Láng Annamária (próza)
zeneszerzõ: Sztojanov Georgi
látvány, jelmez: Nagy Fruzsina
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„ A kritikus az a kesztyű, aki kéznek hiszi magát, és ha csak teheti, ökölbe szorul."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ