Végső búcsú Bus Katalin színésznőtől
Dátum: 2009. december 2., szerda, 14:43
Ma 11-órakor vettek végső búcsút Bus Katalin színésznőtől a Farkasréti temetőben. A művésznő hosszú betegség után, életének 64. esztendejében hunyt el.

1970-ben végzett a Színház és Filmmművészeti Főiskolán a „híres" Várkonyi osztályban. 1989-ig több vidéki és pesti színházak volt tagja, azóta szabadfoglalkozású színésznőként dolgozott. Sok televíziós filmet forgatott a DEFA-nal, az NDK-ban, legjelentősebb magyarországi filmszerepe 1969-ből Gyöngyössy Imre: Virágvasárnap című filmjének főszerepe, de játszott A szerelem (1968), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978) című mozikban is.

Tagja volt a Színházi Dolgozók Szakszervezetének , egykori osztálytársai közül többen elkísérték utolsó útjára: Blaskó Péter, Kern András, Verebes István, Papp János.

Egykori osztálytársát Verebes István búcsúztatta.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
leslie 2010-04-14 17:45 | Válasz erre | #3
Nem volt szerencsém ismerni az elhunytat. De e kommentek alapján ez nagy veszteség volt. Nyugodjék Békében!

szürkeszakáll 2010-04-14 13:48 | Válasz erre | #2
Rendkívül örülök ezen bejegyzésnek. Magam nagyon régen ismertem meg Katit, elbűvölőőőő ember és csodálatos személyiség volt. Mikor felvették a Főiskolára én vidéken kezdtem tanulni, így az eltelt évtizedekben maradt számomra az, hogy mint néző szerethessem művészetét. Méltatlan a magyar média viselkedése, hiszen még temetésére is csak az barátok telefonhívása volt a meghívó.Nekrológ is csak itt!
Akik ismerték Katit, soha nem feledik
Utóljára módosítva: 2010-04-14 13:49

Tóth Ágnes 2010-04-14 02:45 | Válasz erre | #1
Sajnos, a minap értesültem Bus Kati eltávozásáról, Detre Annamáriától....a szomorú hír mélyen lesújtott...
A színészek,zenészek -számára legnehezebb időkben dolgoztunk együtt.....tehetségét, rátermettségét csak a legközvetlenebb kollegái figyelhették...betegen, férje hirtelen elhunyta után állt talpra, hogy két gyermekét eltartsa.
Vele mindenről, őszintén lehetett eszmét cserélni,értékelni.Nem alkudott meg,de dolgozott ,amíg bírt.A Sors valamiért nem fogadta kegyeibe épp akkor, amikor erre nagy szükség lett volna.Méltón őrizte Várkonyi szellemiségét, sokat tanultam Tőle, és jóban voltunk,nagyon jó kapcsolatban. Véletlen, hogy nem értesültem arról, amikor átszerződött....de megőrzöm kedvességét, elhivatottságát, mérhetetlen erejét, s humorát.
Debreczeni Tóth Ágnes énektanár,korrepetítor
Isten Áldja meg Őt,BÉKÉBEN.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ