Út a szomorúság után
Dátum: 2006. április 11., kedd, 11:59
Április 13-án csütörtökön és 14-én pénteken 20-órakor lesz Várszegi Tibor: A mennybe vitt leány című előadása a MU Színházban. A produkció a Juditka szép leány című székely népballada és Palkó Tibor Felajánlás című képe alapján készült.
Az előadás címe egy székely népballadakör címének átvétele. A balladakör történetét 15 különféle szövegváltozatban sikerült összegyűjteni. A történet szerint egy kislány, akit egyes változatok Judikának, mások pedig Márton Szép Ilonának neveznek, meghal, mielőtt férjhez menne. Mielőtt meghal, nagy fájdalmában, keserűségében és szomorúságában édesanyját kéri, hogy sirassa meg. Édesanyja pedig megsiratja, és siratóénekében menyasszonynak nevezi, mert, ha halála miatt nem is mehet férjhez, Jézus menyasszonya lesz ő.

De mit jelent meghalni? Az előadás egésze ezt a kérdést járja körül. Az egymást követő jelenetek, nem a ballada történetét vezetik végig, hanem a ballada értelmezése kapcsán felvetődő kérdésnél időznek. Mert meghalni nem pusztán fizikailag lehet. Ha kell, akár naponta többször is szükségünk lehet rá. Megtanulni lemondani mindarról, amiről úgy gondoltuk, hogy szükségünk volt rá, amiben nem vettük észre saját hibánkat vagy bűnünket, ha az újjászületés érdekében valóban lemondunk minderről, az nagy fájdalommal, keserűséggel és szomorúsággal jár. Aki megtanul meghalni, annak van képessége a lenni-tudásra.

Ennélfogva az előadás azt az utat keresi, ami a szomorúság után következik. Az ősi magyar indítékok felé fordulva, ám nem muzeális értéknek tekintve a hagyományt, Ezékiel prófétával együtt keresi az üdvösséget: „… szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket!” (Ezékiel 18.13.)

Írta, játssza, díszlet, film: Várszegi Tibor

Zeneszerző: Mezei Szilárd

Zene: Mezei Szilárd Trió

Fotó: Hapák Péter

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ