A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) hétfő esti közlése szerint az előadóművészeti törvényben VI-os kategóriába sorolt független színházak és tánctársulatok, valamint a II-es kategóriába tartozó zenekarok számára az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatások 66 százalékának mielőbbi kifizetéséről haladéktalanul intézkedik a tárca, a megítélt összegek 34 százalékát azonban zárolják.
Hudi László, a Független Színházak Szövetségének elnöke a hírre kérte az Előadóművészeti Tanács összehívását. Dr. Gyimesi László, a testület elnöke kedden megerősítette, hogy kezdeményezik: a tanács a jövő héten találkozzon a tárca képviselőivel.
Hozzátette: szeretnék tudni, hogy a támogatási összegek 34 százalékának zárolása valóban egységesen érinti-e az együtteseket, nincsenek-e szakmai nézeteltérések a zárolás mögött.
A zárolásnál – hangsúlyozta – mindig lehetséges, hogy a pénz a következő évben „előkerüljön”, hiszen 2010. december 31-én a minisztérium számláján kell lennie a zárolt összegnek.
Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke, a Merlin Színház igazgatója szerint sürgős volna megtudniuk, hogy mennyi az egyes társulatok számára megítélt támogatás, azaz milyen összeg 66 százalékával számolhatnak az idei évre. Mint megjegyezte, az első félévi működéssel kapcsolatban már voltak kiadásaik a meg nem kapott összeg terhére.
Fontosnak tartja, hogy a szakma tárgyalhasson a 66 százalék folyósításának pontos ütemezéséről. A helyzet úgy kezelhető volna, ha olyan szerződést köthetnek, hogy rövid határidőn belül kifizetik számukra a 66 százalékot és a következő év elejére garantálja a tárca a zárolt rész folyósítását – hangsúlyozta Magács László.
Hasonló aggodalmakról számolt be két II-es kategóriába került együttes vezetője, Ács Péter (Óbudai Danubia Zenekar) és Mali István (Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara). Hivatalosan egyelőre nem kaptak értesítést a számukra megítélt összegről, baráti (szóbeli) tájékoztatás szerint azonban a pályázottnál jóval kevesebb jutott számukra.
Az első féléves kiadásokat is figyelembe véve Ács Péter nem lát más megoldást, mint hogy a 2010-11-es szezonra meghirdetett bérleti koncertjeik egy részét nem tartják meg. Ez azonban tovább ronthat helyzetükön, hiszen így nehezebben találnak szponzort.
Szirányi János, a zenei szakmai kollégium elnöke azt mondja, érzi, hogy van feszültség a kőszínházak és az első kategóriás zenekarok, illetve a függetlenek és a II. kategóriába sorolt együttesek között.
Az I-es kategóriába sorolt zenekarok támogatását azért lehet ütemesen folyósítani, mert az azokról szóló döntést Hiller István miniszter még a kormányváltás előtt jóváhagyta. A VI-os és II-es kategóriába sorolt együttesekről azonban – mivel nem voltak meg a kellő jogszabályok – még júniusban is folyt a vita. A helyzet nem jó – fűzte hozzá.
Egyelőre az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatások 66 százalékát kapják meg a független színházi és táncművészeti társulatok, valamint az érintett zenekarok, de mivel zárolásról és nem elvonásról van szó, akár még ebben az évben felszabadítható a zárolt összeg, bár erre jelenleg semmiféle garancia nincs – közölte Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) helyettes államtitkára.
Mint elmondta, Réthelyi Miklós miniszter elfogadta az Előadóművészeti Tanács javaslatait az előadóművészeti törvényben VI-os kategóriába sorolt független színházak, tánctársulatok és a II. kategóriába tartozó zenekarok támogatásáról. A költségvetési egyensúly helyreállítását célzó kormányhatározatok alapján azonban azt az egyedi döntést hozta, hogy a javasolt összegek 34 százalékát zárolja, és idén a pénz 66 százalékának folyósításáról gondoskodik.
Hogy ki és mennyit kap, az – a törvényi előírásokra figyelemmel – a lehető leghamarabb nyilvánosságra kerül – mutatott rá a kultúráért felelős helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a zárolás egységes lesz, differenciálásról a miniszter nem határozott.
Arra a – Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke által megfogalmazott – felvetésre, miszerint a társulatok körül kialakult helyzet kezelhető volna, ha rövid időn belül megkapnák a 66 százalékot és jövő év elején a most zárolt 34-et, Kálnoki-Gyöngyössy Márton úgy reagált: mivel zárolásról (és nem elvonásról) van szó, akár még ebben az évben fölszabadítható a 34 százalék. De erre – fűzte hozzá – pillanatnyilag semmiféle garanciát nem lát.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a támogatások kifizetése az államháztartási törvény rendelkezéseinek megfelelően a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságán keresztül fog történni. Annak kapcsán, hogy szakmai körökben felmerült az igény a kifizetések ütemezéséről szóló egyeztetésre, Kálnoki-Gyöngyössy Márton utalt arra: úgy gondolja, ennek – a törvényi kereteken belül – nincs akadálya, de konkrét választ egyelőre nem tud adni.
Szakmai körökben többen tartanak attól, hogy a zárolásról szóló döntés egyfajta koncepciót tükröz, ami az előadóművészeti törvény módosításakor láthatóvá is válik, azaz hogy a független társulatok háttérbe szorítását tervezi a tárca.
Ennek kapcsán a helyettes államtitkár annyit mondott: az előadóművészeti törvény módosítása ősszel lesz napirenden, csak akkor válaszolhat a felvetésekre, találgatásokba pedig nem kíván bocsátkozni.
Annyi bizonyos, hogy nagyon sok módosítási javaslat fogalmazódott meg, de ezeket rendszerbe kell foglalni, úgy lehet dönteni valamilyen egységes módosításról – mutatott rá Kálnoki-Gyöngyössy Márton, hangsúlyozva: nem szeretnék, hogy „hegesztgetések”, eseti módosítások legyenek.
Az előadóművészeti törvény megalkotását hosszú és széleskörű, így időigényes vita előzte meg. Arra a kérdésre, hogy lesz-e ilyen a módosítás előtt is, Kálnoki-Gyöngyössy Márton úgy válaszolt: Szőcs Géza államtitkár arra fog törekedni, hogy a lehető legszélesebb körű egyeztetéseket lefolytassa.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
