Büntettek és büntetések
Dátum: 2006. május 2., kedd, 15:51
Mivel Peter Handke részt vett Slobodan Milosevic volt jugoszláv, illetve később szerb elnök temetésén - s korábban is dicsőítette Milosevic politikáját - a Comedie Francaise levette jövő évi műsortervéről az osztrák szerző 1989-ben írt Das Spiel vom Fragen oder Die Reise zum sonoren Land című darabját.
A bemutatót 2007. január 17-re tervezték, s Bruno Bayen rendezte volna az egyik legnevesebb francia színház Théatre du Vieux-Colombier nevű kamaraszínházában.

A színészekkel való megbeszélését követően Marcel Bozonnet igazgató néhány nappal a színház 2006-2007-es évadjának programját ismertető, május 4-re kitűzött sajtótájékoztató előtt döntött úgy, hogy nem engedélyezi a Handke-darab színrevitelét.

A direktor Handke egy francia hetilapban megjelent nyilatkozatán háborodott fel, amelyben az író elmondta: boldog, hogy a nemzetét védő Slobodan Milosevic közelében lehetett március 18-i temetésén. A szlovén származású osztrák író a hetilap szerint a hágai vádlott temetésén megismételte azt az egyébként tíz éve ismert véleményét, miszerint a háború valódi áldozatai a szerbek voltak.

A színházigazgató úgy ítéli meg, hogy a temetésen való részvétel a háború áldozatainak meggyalázását jelentette. Kijelentette: Handke darabja nagyon szép, és nem is propaganda-mű, továbbá megérti azok álláspontját, akik egy szerzőt és annak művészetét megkülönböztetik egymástól. Ennek ellenére egyelőre nem tud magához térni a történtektől, s inkább törölte a programból a tervezett bemutatót - mondta.

Bayen, a darab francia fordítója - aki az előadást rendezte volna - nem ért egyet a döntéssel, s úgy gondolja, hogy a bemutató a békekötést jelenthette volna.

Az irodalmi Nobel-díjas Elfriede Jelinek osztrák írónő felháborodást fejezte ki a francia színház cenzúrája miatt, amely szerinte „nemcsak a költővel, hanem közönséggel szemben is bűntett".

(MTI-Panoráma - Venczel Katalin, Párizs)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Aforizmák
„ A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér fel ésszel."
La Rochafoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ