Társulatépítés Debrecenben
Dátum: 2006. május 10., szerda, 19:22
Az utóbbi években magyar színházban nem volt olyan léptékű művészeti-társulati átalakítás, mint az most Debrecenben történt - közölte Csányi János, a Csokonai Színház igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A színház igazgatását ez évtõl pályázaton elnyert színi direktor szerint a Csokonai Színház társulati ereje az utóbbi években jelentõsen leépült, s a cívis város színjátszása művészeti erõ szempontjából az utolsó harmadában volt az országban.

Szavai szerint ezen kívánnak változtatni az elkövetkező években, s ezt szolgálta a társulat átalakítása is.

A színi direktor közölte: a prózai társulat átalakítása kapcsán a kiegyensúlyozottságra törekedtek, ugyanis Debrecenben alig volt fiatal színész.

Csányi János beszámolója szerint most a színművészeti egyetemen végzõ egyik osztály nyolc hallgatóját szerzõdtették, közülük három debreceni fiatalt. A társulati létszám összesen hússzal bõvült, s már tíz 25 év alatti színésze van a színháznak.

Beszámolt arról is, hogy művészeti műhelyt, színi stúdiót, operastúdiót hoznak létre. Azt elismerte, hogy a tánctagozatot le kellett építeni, mindössze öt táncművész maradt állandó szerzõdésben, de produkciókra szerzõdtetnek táncosokat Debrecenbe.

Csányi János az elkövetkezõ évek legfontosabb tennivalói között a korszerű gazdálkodási struktúra kialakítását, a színház nemzetközi kapcsolatainak megerõsítését, a színházmarketing létrehozását és a várossal való együttműködés megerõsítését jelölte meg.

A 2006-2007-es évad, amely már az új struktúra szerint épül, szeptember 8-án Puccini: Tosca című operájának a bemutatójával kezdõdik, amelyet koprodukcióban állítanak színpadra a Miskolci Operafesztivállal, Szergej Maszloboiscsikov rendezésében.

Bemutatják mások mellett Kálmán Imre: Marica grófnõ és Csárdáskirálynõ című operettjeit, lesz Cseh Tamásnak - aki szintén a színházhoz szerzõdött - több önálló estje, de színre kerülnek tánc- és performance bemutatók is.

Õsbemutatóként láthatja majd a közönség Kiss Csaba: Kun László című királydrámáját is Debrecenben.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Az életet csak előretekintve lehet élni, ám megérteni csak visszatekintve lehet."
Soren Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ