BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Mohács bemutató Egerben
Dátum: 2012. január 27., péntek, 8:07
Ez egy történelmi dráma, ahol a történelem egyfajta például szolgál a mának – mondja az előadás rendezője, Csiszár Imre.

Háy Gyula 1960-ban fejezte be a darabot, aminek nagyon erős áthallása van a mához. 1526-ban játszódik ugyan, egy nagyon kritikus helyzetében a magyar nemzetnek, Háy elkezdte írni ’56 után, és mi most bemutatjuk ma, amikor szintén nehéz helyzetben van a társadalom. A színháznak a szórakoztatás mellett van okító, tanító, művelő szerepe is, amely segít megismerni a történelmünket. Ez a darab tragikomédia, szórakoztatva tanít és tanítva szórakoztat. Látványos, hiszen tömegeket mozgósít a színpadon, hamisítatlan történelmi környezetben játszódik, azonban a szöveg áthallásokkal teli, asszociációkra ad alkalmat. Minden korabeli és minden mai egyszerre. Magára ismerhet a néző. Személyekre, helyzetekre, mondatokra.

Az előadást január 27-től játssza az egri Gárdonyi Géza Színház Csiszár Imre rendezésében. A díszletet Szlávik István, jelmezeket Szakács Györgyi tervezte, a dramaturg Éry-Kovács András. A főbb szerepekben Karalyos Gábort, Marjai Virágot és Nagy Andrást láthatja a közönség.

Fotó: Gál Gábor

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ