Határon túliak színházi fesztiválja
Dátum: 2006. június 20., kedd, 13:02
Kisvárdán – tizenhat társulat részvételével – csütörtökön kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak 18. Fesztiválja – közölte a rendezvény házigazdája, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város várszínházának igazgatója. A július 1-ig tartó fesztiválon, négy helyszínen – a helyi várszínpadon, a művészetek házában, a stúdió- és a kamarateremben – összesen 32 előadást láthat a közönség – mondta Nyakó Béla.

A rendezvényen négy szomszédos országból, Romániából tíz, Szerbiából négy, Szlovákiából és Ukrajnából pedig egy-egy társulat vesz részt. Erdélyből a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Temesvári Csiky Gergely Színház, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Társulata, a szatmárnémeti Északi Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió, a csíkszeredai Csíki Játékszín, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Színművészeti Hallgatóinak Társulata lép fel. Dél-vidékről az Újvidéki Színház, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata, a vajdasági Tanyaszínház és az Újvidéki Művészeti Akadémia Társulata érkezik Kisvárdára. A felvidéki színjátszást a kassai Thália Színház, míg a kárpátaljait a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei képviselik.

A fesztivál megnyitó ünnepségét csütörtökön 18 órakor tartják a kisvárdai művészetek házában, ahol azt követően a Csíkszeredai Csíki Játékszín Barta Lajos: Szerelem című darabját mutatja be. A nyitónapon még egy előadás lesz, 21.00 órától a várszínpadon az Újvidéki Színház művészei lépnek fel, Várkonyi-Nagy: Szép új világ című darabjában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Hősnek lenni a legrövidebb lejáratú foglalkozás a földön."
Rogers
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ