Huszonöt esztendeje, 1981. június 29-én halt meg Pethes Sándor színész, érdemes és kiváló művész. Kassán született, 1899. május 28-án. Apja Magyarország egyik legnagyobb Shakespeare-színésze, az első magyar Cyrano, Pethes Imre. Anyja, Kocsis Etelka, sikeres primadonna volt, aki még második gyermeke születése után sem hagyta ott a világot jelentő deszkákat. Ilyen családi háttérrel szinte természetes volt, hogy ő is színész lesz. A Színiakadémiát 1921-ben végezte el, s először főként kabarékban lépett fel. Nagy Endre Gresham pincebeli kabaréjában évekig állandó partnere volt Dénes Györgynek, akivel Fox és Box néven alkottak komikus párost. Mintegy hatezerszer léptek fel együtt. Angol halandzsa-számukat még a Budapestre látogató walesi herceg is megtapsolta.
1923-tól negyedszázadon át a Nemzeti Színház tagja volt, 1949-1954-ig az Ifjúsági Színházban, majd a Petőfi Színházban játszott, 1957-től haláláig a Vígszínház társulatához kötötte a szerződése. Komikus színész volt, akinek a skálája a bohózattól a tragikumig terjedt, alakításait finom ízlés, és mértéktartás jellemezte. Eredeti karikírozó képességével, vérbő játékával vígjátékok és bohózatok egész sorában szórakoztatta a nagyérdeműt. Jelentősebb szerepei: Ösztövér (Shakespeare: Szentivánéji álom), Berreh (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Pantalone (Goldoni: A hazug), Lysander (Moliere: A kényeskedők), Ferenc császár (Rostand: A sasfiók). Egy ízben az apjával is volt alkalma egy színpadon játszani: Jókai Az arany ember című regényének dramatizált változatában Pethes Imre Tímár Mihályt, ő meg Krisztyán Tódort alakította.
Már a némafilmek idején, az 1920-as évek első felében a kamerák elé állt, s a korszak sok sikeres produkciójában vállalt szerepet. A harmincas években számos snájdig szépfiú-szerepet játszott, a világháború után pedig csaknem kétszáz filmben és tévéjátékban láthattuk. Hangjátékokban szintén gyakran szerepelt. Rendezőasszisztensként – Garas Márton és Korda Sándor oldalán – még a filmrendezést is kipróbálta. A harmincas években az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, 1949-50-ben pedig a Színiakadémián tanította a színészmesterséget. A mai nagyszülők generációja számára ő volt a Csinn-bumm cirkusz feledhetetlen, mulatságos bohóca, Bukfenc, aki „mindent tud".A rendezők azt mondták róla, könnyű vele dolgozni, mert csak nagyjából kell vázolni neki a szerepfelfogást, s a többit megteremti ő maga. A heroikus, nagy szerepek ugyan elkerülték, de ő tudta, hogy a karakterszerepek éppoly fontosak, mint a főszerep. Hatvanéves színészi pályafutása alatt mindig pontos volt, sosem bizonytalan vagy félreérthető, mindent komolyan vett, nem okozott csalódást sem a rendezőnek, sem kollégáinak, sem a nézőnek. A Vígszínházban tisztességgel végigjátszotta az 1980-1981-es évadot is, pedig nem csak öreg volt már, hanem nagyon beteg is. 1981. június 29-én halt meg Budapesten.
Híres, nagy idők tanúja volt. Együtt játszhatott a színpadon Márkus Emíliával, Jászai Marival, Gózon Gyulával, Mezey Máriával, baráti köréhez tartozott Kellér Dezső, Indig Ottó, Hunyady Sándor, Reinitz Béla. Egyik utolsó nyilatkozatában azt mondta: „Sikernél, dicsőségnél többet jelent számomra a meggyőződés, hogy sikerült apám nevének emberi és művész tisztaságát megőriznem.”Művészi munkáját 1954-ben érdemes, 1974-ben kiváló művész címmel ismerték el.
MTI Panoráma
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
