Húsz éves az egri társulat
Dátum: 2006. agusztus 20., vasárnap, 19:30
Huszadik évadját ünnepli a Gárdonyi Géza Színház önálló társulata. Ebből az alkalomból a Gárdonyi Géza Színház Örökös tagságot alapít, melyet azok vehetnek át, akik legalább tíz éve a társulat tagjai és művészi, emberi tartásukkal példaként szolgálnak.

Minden évben az évadzáró üléseken összesen négy díjat adnak át művésznek, igazgatási, gazdasági, műszaki vagy technikai dolgozónak. A jubileumi évfordulón azok kezdik a sort, akik bábáskodtak a társulat megszületésénél. Elsőként Gali László, az önálló színház első igazgatója, Csendes László, alapító színművész, Menkó Terézia egykori alapító tag, ügyvezető-igazgató, valamint Rábl Róbert ügyelő kapta az elismerést.

A Gárdonyi Géza Színház 1967-től befogadó színházként működött. Az 1980-as években ismerték fel, hogy saját teátrumra, a városban élő színészekre, itt születő előadásokra van szükség ahhoz, hogy kielégítse Heves megye színházat szerető és pártoló közönségét. Elindult az önálló társulat visszaszerzésének folyamata, amelynek első állomásaként 1985-ben Szikora János rendező vezetésével még egy fogadó színházi funkciót ellátó, bemutató, rendezési joggal rendelkező, társulat nélküli színház alakult meg. Majd 1986 őszén Gali László kezdte meg az új, önálló társulat szervezését, így az 1987/88-as évadban már egy új egri társulat köszöntötte a város közönségét. Egernek két évtized után újra saját színháza lett.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Aforizmák
„A bűvész nem varázsló, csak színész aki a varázsló szerepét játssza. A színészről sem szokták letépni az álszakállt!"
Rodolfó
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ