A hamvasztás utáni búcsúztatás kezdetén művészek és barátok álltak díszõrséget a 86 éves korában, július 30-án elhunyt Kossuth- és Jászai-díjas színész urnája mellett.

– Zenthe Ferencnek megvolt az a különös képessége, hogy az is személyes jó ismerõsének tartotta õt, aki soha nem is találkozott vele - mondta a ravatalnál Hiller István oktatási és kulturális miniszter, hozzáfûzve, hogy „az igazi titok" a művész személyiségében rejlett; valami lefegyverzõ harmónia áradt belõle, a nagybetűs Természetesség.

– Megszoktuk, gyermekkorunk óta magától értetõdõnek vettük, beleszõttük õt a mindennapjainkba, és nem hittük el, hogy valaha elveszíthetjük - fogalmazott Hiller István. A miniszter hozzátette: Zenthe Ferenc olyan színésznemzedékhez tartozott, amely a XX. századi magyar film- és színjátszás hõskorából nõtt ki, és amely éppen ezért egyszeri és megismételhetetlen.

Budapest fõpolgármester-helyettese, Schiffer János búcsúbeszédében arra emlékeztetett, hogy a művész a magyar történelembõl annyira hiányzó gyõzelem örömét lopta be lelkünkbe.

– Vele túljártunk a törökök eszén, legyõztük a labancokat, gyõzött a forradalom és a szabadságharc - fogalmazott búcsúbeszédében a politikus, aki a művész egy méltatóját felidézve azt hangsúlyozta, hogy Zenthe Ferenc „képtelen volt nem igazat mondani. Nem akart becsapni bennünket semmilyen álruhában. Minden szerepében õszinte volt, mint az életben".

Az elhunyt művészrõl emlékezve a pótolhatatlanságról szólt Horváth Ádám rendezõ, Zenthe Ferenc egykori kollégája és évtizedes barátja.
–Egy titokzatos drágakõ volt az emberségébe és a művészetébe is beleépítve - méltatta a nemzet színészét Horváth Ádám.

A rendezõ hozzáfûzte: azzal, hogy a színész „elaludt, elvitte tõlünk a varázslatot, (...) az egész ország átérzi, hogy mi is az igazi veszteség.

A Madách Színház és az egész színházi társadalom nevében mondott búcsúbeszédet Huszti Péter, aki 40 évig játszott a Kossuth-díjas, kiváló művésszel egy színházban.

– Nagyszerû játszótárstól, csodálatos embertõl búcsúzunk, aki egy gyönyörű, boldog, kristálytiszta életművet hagyott ránk figyelmeztetõül; és akivel megtörtént a hihetetlen csoda: elérte a távoli célt - fogalmazott a pályatárs, aki a „rendíthetetlen és rettenthetetlen és a makulátlan emberre is emlékezett".

Zenthe Ferenc utolsó útjának végén Szabó Gyula, a nemzet színésze szavalta el Pál apostol szeretethimnuszát.

A 86 éves korában, július 30-án elhunyt művész búcsúztatásán számos barát és pályatárs mellett több száz tisztelõ is lerótta kegyeletét a Farkasréti temetõben.

Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. Négy szemesztert végzett a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen, de azt otthagyta a Színművészeti Akadémiáért. 1942-ben másodéves volt, amikor behívták katonának; a világháború után nem folytatta a színiakadémiát, hanem Pécsre szerzõdött.

1946-tól Kaposváron, Gyõrben, Pesterzsébeten játszott, majd 1949-ben a debreceni Csokonai Színház tagja lett, s közben vendégként lépett fel a fõvárosban Lúdas Matyi szerepében. 1952-tõl a Madách Színház tagja, sok nagy sikerű szerep alakítója. Atmoszférateremtõ képessége, humora jellemszerepekben is kiválóan érvényesült.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben.

A Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki, szülõvárosa, Salgótarján pedig 2003-ban választotta díszpolgárrá.

A nemzet színészévé 2005-ben választották meg.

(MTI)