Tíz előadás a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén
Dátum: 2014. április 22., kedd, 23:52

Öt nap alatt tíz előadást láthat a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban május 7. és 11. között.

A szemle kísérőprogramja Németh László sepsiszentgyörgyi születésű grafikus plakátkiállítása, amely április 29-től a programsorozat végéig látható.

A harmadik alkalommal megszervezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a nagyszínpadon először a kassai Thália Színház mutatkozik be a közönségnek. Előadásukban Egressy Zoltán Portugál című darabja lesz látható palóc tájszólásban, Dudás Péter rendezésében.

A szemle a Komáromi Jókai Színház előadásával Az arany ára című "piaci játékkal" folytatódik: Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja Bagó Bertalan rendezésében látható. Ezt követi másnap a frissen alakult marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása, Tamási Áron Vitéz lélek című műve Török Viola rendezésében a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével.

Május 10-én, szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol A revizor című komédiáját láthatja a közönség Parászka Miklós rendezésében. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház zárja Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájával, amelyet Anca Bradu rendezett.

Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház számos díjat nyert produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja, Tapasztó Ernő rendezése kezdi a programot. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében.

Május 9-én, pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája látható Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Május 10-én, szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő Bertold Brecht Koldusoperáját László Sándor és Balázs Áron rendezésében.

A szemle utolsó stúdióelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája, a darabot Upor László állította színpadra.

A szemle előadásait közönségtalálkozók követik, amelyeken a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ