Szegedi Szabadtéri Játékok 2007
Dátum: 2006. szeptember 7., csütörtök, 16:28
A Macskák című musicallel kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi programja a szegedi Dóm téren - mondta Bátyai Edina, a fesztivál igazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az idén 75 éves szabadtéri játékok 2007. évi szenzációjának ígérkezik Webber musicalje, amely 23 éve szerepel a budapesti Madách Színház műsorán, és jövõre - közös produkció keretében - a dél-alföldi városban is bemutatják. Az elõadás különlegessége, hogy elõször ott játszanak élõ zenekari kísérettel a színészek. A további programokról az igazgató elmondta, 2007-ben Kálmán Imre Marica grófnõjét láthatják az érdeklõdõk, valamint egy különleges Iszlám Táncszínházat, amelyet a török Fire of Anatolya mutat be. Négy elõadás keretében jövõre ismét színpadra viszik a Rudolf című musicalt.

Bátyai Edina elmondta, a fesztivál sikere három fõ pontban foglalható össze: törekszünk a magas művészi színvonalra, a tudatos pénzügyi szervezésre és ennek betartására és a szerencse is mellénk szegõdik.

A hagyományteremtés jegyében jövõre újra műsorra tûzik Erkel Ferenc Bánk bánját.

Herczeg Tamás, a fesztivált szervezõ kht. igazgatóhelyettese szerint azért szükséges ilyen korán meghirdetni a jövõ évi programot, hogy a külföldrõl érkezõ vendégek számát növelni tudják. Elmondta: 16 elõadáson végzett reprezentatív felmérés eredménye alapján idén mindössze a látogatók kevesebb, mint három százaléka érkezett idegen országból, a korai beharangozással ezen igyekeznek változtatni.

A több mint 1700 megkérdezett által készített kutatás szerint majdnem száz százalékos volt az elégedettség, a megkérdezettek több mint 98 százaléka jövõre is ellátogat Szegedre. A programok színvonala is megnyerte a közönség tetszését. Herczeg Tamás a felmérésrõl szólva kiemelte: az érdeklõdõk többsége nem a város lakói közül érkezett.

A szervezõk beszámoltak a fesztivál idei, jubileumi évad eredményérõl is. Elmondták: a két hónapos rendezvény több mint kilencven százalékos látogatottsággal zárult, a jegyárbevétel elérte a 250 millió forintot. A Dóm téren és az újszegedi szabadtéri színpadon színre vitt programokra mintegy hetvenezren váltottak jegyet, telt ház volt a Rudolf címû musical hat, és a Csárdáskirálynõ három elõadásán.

A szabadtéri játékok 75 évének történetérõl egy művészeti albumot is kiadtak a szervezõk.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ