Bajor Gizi Szalon néven új játszóhely nyílik a Nemzeti Színházban
Dátum: 2014. október 24., péntek, 10:11

Bajor Gizi Szalon néven új játszóhely nyílik november végén a Nemzeti Színházban; az új színpadon Udvaros Dorottya, Voith Ági és Bodrogi Gyula estjeit láthatják a nézők az évad első felében.

A Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének átalakításával együtt nyáron a negyedik emeleten kialakították ki a pódiumszínpadot - olvasható a színház honlapján.

Az eredetileg jelmezmúzeumnak tervezett, majd próbateremként használt helyen kialakított Bajor Gizi Szalon a nagyszínpad, a Gobbi Hilda Színpad és a Kaszás Attila Terem után a teátrum legkisebb játszóhelye lesz.

A tervek szerint a Nemzeti Színház szalonja a művészek személyesebb megnyilvánulásainak ad majd teret. A teátrum művészeinek egy-két szereplős kamara-előadása, szobaszínházi produkciója, előadóestje látható majd a helyszínen, valamint kisebb koncertek, közönségtalálkozók, beszélgetések, folyóirat-bemutatók kaphatnak helyet.

A Bajor Gizi Szalon Udvaros Dorottya estjével nyílik, akinek produkcióját november 21-én láthatja először a közönség. A színésznő Marguerite Duras kisregényének színpadi adaptációját, a Nyáron, este fél tizenegykor című darabot mutatja be, az előadás alcíme Egy szerelmi gyilkosság története.

A Nemzeti Színházban a műből most készülő drámában a Maria szerepét alakító Udvaros Dorottya mellett Gitárosként a zeneszerző Petz Bálint lép színpadra. A színpadi változatot Kürti György fordítása alapján az előadás rendezője, Vörös Róbert írta.

A Bajor Gizi Szalon következő fellépője december 11-én és 21-én Bodrogi Gyula és Voith Ági lesz. A művészek az együtt eltöltött évek színdarabjaiból, dalaiból mutatnak be előadást.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Akit szeretünk, azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni."
La Bruyére
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ