A muzsika hangja című musicalt mutatja be a Pesti Magyar Színház
Dátum: 2015. november 27., péntek, 8:24

A muzsika hangja című musicalt mutatja be a Pesti Magyar Színház pénteken, szombaton és vasárnap, hármas szereposztásban, Geszthy Veronika, Mahó Andrea és Wégner Judit főszereplésével, Eperjes Károly rendezésében a nagyszínpadon.

Az izgalommal, szerelemmel, humorral és közkedvelt dallamokkal fűszerezett darabban, a társulat tagjai és a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei mellett Andrádi Zsanett, Csengeri Attila, Endrődi Ágnes, Fonyó Barbara, Hűvösvölgyi Ildikó, Sáfár Mónika játszik - olvasható a színház csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A többfordulós castinggal kiválasztott szereplők legfiatalabbjai közül sokan - mint például Kornis Anna, Nagy Juli, Bauer Gergő, Ember Léna, Mayer Szonja és Szirtes Marcell - a TV2 Az ének iskolája című műsorának diákjai közül kerültek ki. A közlemény szerint az előadás szuperprodukcióhoz méltó szereplőgárdával és látványvilággal várja a nézőket.

A muzsika hangjának története a zene és a családi összetartás fontosságára hívja fel a figyelmet. A színház meghívására hétgyermekes családok vehettek részt a csütörtöki főpróbán, annak apropóján, hogy a legendás darabban is hét gyermeke van a főszereplő Trapp kapitánynak. Ugyancsak a színház vendégeként 250 állami gondozott gyermek is megtekintheti az előadást.

"A színház alapvető irányelvei közé tartozik, hogy minél több fiatallal ismertethesse meg a művészeteket, gazdagíthassa kulturális élményeiket" - olvasható a közleményben.

A produkció díszletét Szabolcs János, a jelmezeket Rátkai Erzsébet, a koreográfiát Bartha László készítette.

A muzsika hangja című musical zenéjét Richard Rodgers, dalszövegeit Oscar Hammerstein II írta, a szövegkönyv Howard Lindsay és Russel Crouse munkája.

A muzsika hangja (The Sound of Music) című amerikai zenés filmdrámát Robert Wise rendezte 1964-ben a 20th Century Fox filmstúdió gondozásában. A filmet Hollywood egyik klasszikus musicaljeként tartják számon, és jelentős előrelépést hozott Julie Andrews színésznő számára.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„A vereség tudomásulvétele a győzelem kezdete."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ