Négy előadást kínál a kaposvári nyári színház
Dátum: 2016. július 1., péntek, 8:15

Kezdődnek a Szentjakabi Nyári Színházi Esték a kaposvári bencés apátság romkertjében: a rendezvénysorozat négy júliusi csütörtökön várja a közönséget.

Július 7-én a Ray Cooney-John Chapman Ma estére szabad a kecó című bulvár burleszk, 14-én Pozsgai Zsolt Meztelen éj... Mozart című rondója, 21-én Aziz Nesin Ölj csak meg, lelkem című komédiája, 28-án Török Tamás Sej, szellők című groteszk multidézése lesz műsoron - mondta el Török Tamás művészeti vezető csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

A nyári színháznak köszönhetően olyan neves művészek érkeznek Kaposvárra, mint Hűvösvölgyi Ildikó, Harsányi Gábor, Császár Angela, Hujber Ferenc, Gesztesi Károly, Kökényessy Ági és mások mellett Almási Sándor is.

Török Tamás jelezte: a produkciók iránt már most nagy az érdeklődés, a jegyek nagy része elkelt. Esőnap nincs, az előadások eső esetén a Szivárvány Kultúrpalotában lesznek.

Idén először bérletet is árulnak, ezek és a jegyek árából Kaposvár kártyával 40 százalékos kedvezményt adnak - tette hozzá.

A művészeti vezető kitért arra is, hogy a nyári színház költségvetése 5,5 millió forint, a programsorozatot a kaposvári önkormányzat 3,2 millió forinttal támogatja.

Horváth Gáborné, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója arról szólt, hogy az előadások helyszínéül szolgáló 13. századi bencés monostor romjainál kialakított szabadtéri színpad környékén ásatások folynak, így a közlekedésnek szigorú rendje lesz, amelyet be is tartatnak a helyszínre érkező látogatókkal.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ