Spiró-ősbemutató Lengyelországban
Dátum: 2006. október 17., kedd, 10:36
Ha 56-ot ünnepeljük Lengyelországban, akkor Poznannal illik kezdeni, sőt folytatni is. A varsói Magyar Kulturális Intézet idén nemcsak októbert, hanem júniust is ünnepli 1956. kapcsán.

Hónapokkal ezelőtt könyvbemutatóval emlékeztünk meg június 28-áról, a poznani eseményekről, amely lényegében mozgatórúgója volt a mi októberünknek. S a poznani útról továbbra sem tértünk le, hiszen a magyar kultúra a Kossuth-díjas Spiró György drámájával, a Quartett-tel mutatkozik be a héten a Teatr Polskiban.

Az együttműködésünkkel és támogatásunkkal létrejött hétvégi ősbemutatót folyamatosan műsoron tartja a poznani színház, ezzel is méltó helyet biztosítva a magyar forradalom ötvenedik évfordulójának Poznan hétköznapi életében. Az ’56-os témát nagyszerű fordításban, remek rendezésben adták elő, jelentősen lerövidítve Spiró csaknem egy évtizeddel ezelőtt írott alkotását. A rendezőnő azzal a nem titkolt szándékkal „vágta meg” a drámát, hogy főleg a fiatalokat akarta megnyerni, akik szívesebben ülnek be egy alig másfélórás kamaradarabra, mint egy többfelvonásos drámára.

A bemutató közönsége hálás tapssal fogadta az egyébként lengyelül kiválóan beszélő szerzőt, akinek ez már a második bemutatója volt Poznanban.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Jó ember vagyok, nem haragszom arra, akit megbántottam."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ